Elnök nélkül maradtak a nádszegiek

<p>Nádszeg. Nagy horderejű változások zajlottak az elmúlt hetekben Nádszegen, ahol lemondott a futballklub vezetősége.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Czakó Ferencet Kántor Tibor váltotta az elnök posztján, de amikor az újdonsült tisztségviselőt az elképzeléseiről kérdeztük, meglepetésünkre azt válaszolta, hogy ebben a témakörben már nem ő a kompetens. Időközben ugyanis lemondott… „Hétfőn közöltem a polgármester úrral, hogy feladom. Az elmúlt két hét történései arról győztek meg, hogy a tisztséggel járó teendőket képtelen vagyok a kívánt szinten teljesíteni. Munkahelyi elfoglaltságom miatt sem tudok megbirkózni a feladatokkal. Sajnálom, hogy így alakult, mert szívügyem a nádszegi foci, az elmúlt tizenhárom évben csapatvezetőként vállaltam szerepet a felnőtteknél” – indokolta döntését az exelnök.

„Sajnos, elnök nélkül maradtunk. Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere most azon dolgozik, hogy megtalálja a megfelelő személyt a váratlanul megüresedett posztra. Addig természetesen ő irányít, mindenben a segítségemre van. Bízom benne, hogy közös erővel úrrá leszünk a problémákon. Egyébként éppen a település első embere invitált a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó csapathoz, mely a szurkolók véleménye szerint az utóbbi időszakban nem az elvárásoknak megfelelően szerepelt” – nyilatkozta lapunknak Navrátil Károly, a nádszegiek trénere, aki kettős szereposztásban dolgozik új állomáshelyén. Ugyanis a IV. ligás helybeli ifiket is ő irányítja. „Ezt egyébként jó ötletnek tartom. Feltérképezem a helybeli tehetségeket, a legjobbaknak természetesen bizonyítási lehetőséget kínálok majd a felnőtteknél. Ami pedig a felnőtteket illeti, nem szeretnénk a végeken kullogni. Csapatot építek, arculatot formálok. A látványos, gólokkal fűszerezett támadófocit preferálom, melynek révén szeretnénk visszacsalogatni drukkereinket a lelátóra. Oláh befejezte a pályafutását, elődöm, Andódi pedig a sopornyaikhoz szerződött. Azt fontolgattuk, hogy a királyréviekkel együttműködve fakócsapatot alakítunk, de kifutottunk az időből. Hogy komolyan gondoltuk az összmunkát, azt az a tény is igazolja, hogy három futballistánk, Kovács, Sárkány és Perina ősszel vendégjátékosként segíti a királyrévieket. Természetesen új szerzeményeink is vannak, mégpedig Scholz, Dubný és Polednák, de további futballistákkal is tárgyalunk” – tájékoztatott elképzeléseiről, a keretben bekövetkezett változásokról a nádszegiek új mestere. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?