Edzőváltás után zselízi mentőakció

Zselíz. Nem mindennapi válságba került a százegy éves múltra visszatekintő Zselízi Városi Sportklub. A szemet szúró hanyatlás a 2012/ 2013-as évadban kezdődött, amikor a futballcsapat a nyugat-szlovákiai IV.

Zselíz. Nem mindennapi válságba került a százegy éves múltra visszatekintő Zselízi Városi Sportklub. A szemet szúró hanyatlás a 2012/ 2013-as évadban kezdődött, amikor a futballcsapat a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának újoncaként a tizenhatos mezőnyben csupán a tizen-harmadik helyet csípte el.

Az elkövetkező két szezonban már csak a tizennegyedik pozíció megszerzésére futotta erejükből, majd 2016-ban sereghajtóként kénytelenek voltak elbúcsúzni, és alacsonyabb osztályban folytatni. Tavaly az V. liga keleti csoportjában mindössze harmincnyolc pontot gyűjtöttek, ami a nyolcadik helyre volt elegendő. Őszi közreműködésük sem volt valami fényes, hiszen csupán tizennegyedikként zártak.

„Néhány évvel ezelőtt Ľuboš Straňák, Tóth Kornél, Duchoň Dominik, Rotík Szebasztián, Dobiaš Milan és Herceg Mário személyében olyan tehetséges fiatalok kezdték bontogatni szárnyaikat, akikre nem egy jól szituált gárda is büszke lett volna. Két éve bevezették a számunkra szinte kezelhetetlen új átigazolási rendszert, aztán a remek labdarúgókból összetevődő keretünk egyre inkább zsugorodni kezdett. Hátat fordított Valach, Barecz Ľuboš, Začka, Karkó, Ľuboš Straňák, Vavrík, Kokoška, Góra, Dobiáš, Tóth, Duchoň. Egy csapatra való játékos távozott. Igyekeztünk őket ifikkel pótolni, így a tizenhét–tizennyolc éves labdarúgók hétvégeken két fronton is kénytelenek voltak pályára lépni” – tájékoztatott Štuller István zselízi edző.

A jelenlegi bajnokság első felvonásában hetente kétszer edzettek. Akadt olyan gyakorlás, ahol nyolcan-kilencen voltak, ám nemegyszer csak ketten-hárman jelentek meg. Az udvardi nyitómeccsen tíz gólt kaptak, majd a harmadik fordulóban ki sem utaztak Ekelre. Nyolc alkalommal mindössze tizenegy focista állt a szakvezetés rendelkezésére. Többször két-három órával a bajnoki előtt kellett összeszedni a csapatot. A marcelházaiak elleni zárófordulóban a listavezető vendégek négy játékost is cseréltek, a hazaiak pedig egyet sem.

„Úgy érzem, tudnak a fiúk focizni, ám edzések nélkül lehetetlen elfogadható eredményeket elérni. A labdarúgást nem lehet hétről hétre becsapni és pofon ütni. Több évtizedes pályafutásom alatt nem volt annyi kellemetlenségem és megaláztatásom, mint tavaly. Ezért a vezetőség beleegyezésével lemondtam posztomról” – árulta el az ötvenkét éves UEFA B licences Štuller edző.

A csapatot január végétől Sokol László irányítja. A zselíziek klubelnöke és városi önkormányzati képviselője a kezdőkön és a diákokon (U13) kívül most már a felnőtteket is edzi. Szabad idejének jelentős részét naponta a pályán tölti. Összesen nem kevesebb mint hetven labdarúgó felkészítését végzi.

„Roppant nehéz összekovácsolni a csapatot a márciusi rajtig. A téli holt idényben újabb három játékosunk távozott. Jelenleg négy verebélyi labdarúgóval tárgyalunk, az illetékes sportorvostól pedig kérni fogjuk, hogy engedélyezze négy ifi labdarúgó szereplését a felnőtteknél. A környéken játszó néhány saját nevelésű focistánk is megígérte, hogy segítségünkre lesz. Célunk nem lehet más, mint a kiesés elkerülése. Egyszerűbb valamit lerombolni, mint később felépíteni” – nyomatékosította gondolatait Sokol László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?