<p>Orosz és magyar sajtóértesülések szerint Dzsudzsák Balázs megegyezett az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalával, s a 37-szeres magyar válogatott futballista jelenleg Olaszországban vesz részt az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.</p>
Dzsudzsák az Anzsi Mahacskalához igazol
Szerdán az orosz Szport Ekszpressz, valamint a Nemzeti Sport Online is arról számolt be, hogy a holland PSV Eindhoven 24 éves szélsője megállapodott az orosz bajnokságban legutóbb a 11. helyen végzett klub vezetőivel. Vörösbaranyi József, a játékos menedzsere az MTI érdeklődésére nem kívánta megerősíteni ezeket az információkat, annyit azonban elárult, hogy védence valóban Olaszországban vesz részt orvosi vizsgálaton.
"Az Anzsi már hivatalosan is jelezte, hogy tárgyal Dzsudzsákkal, a dolgok ezzel komolyra fordultak" - nyilatkozta Voetbal International honlapjának Marcel Brandsot, a PSV sportigazgatóját.
Május közepén a Szport Ekszpressz azt adta hírül, hogy Dzsudzsákot Mahacskalába - Dagesztán fővárosába - várják, mivel sikerült megállapodnia a brazil Roberto Carlost is foglalkoztató Anzsival az átigazolásról.
Dzsudzsák a Debrecenben kezdte pályafutását, majd 2008-ban a PSV Eindhovenhez igazolt, amellyel holland bajnoki címet nyert. Az eindhovenieknél meghatározó futballista lett, a mostani szezonban bronzérmet nyert a csapattal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.