Bukor-diadalok az egri Vk-viadalon

Bukor Ádám magyar klubja színeiben is folytatja sikersorozatát.A galántai uszonyos úszó, aki idén érettségizik a Kodály Zoltán Gimnáziumban, legutóbb az egri Világkupa-viadalon is megmutatta, hogy uralja versenyszámait.

Bukor Ádám magyar klubja színeiben is folytatja sikersorozatát.

A galántai uszonyos úszó, aki idén érettségizik a Kodály Zoltán Gimnáziumban, legutóbb az egri Világkupa-viadalon is megmutatta, hogy uralja versenyszámait. Megnyerte a 800 (6:23,79) és 400 métert (1:22,43), harmadik lett 200 méteren (3:01,93). Facebook-bejegyzésében sikeresnek minősítette Vk-szereplését.

„Robbantani szerettünk volna 800 méteren Egerben. Arra készültünk, hogy Ádám világcsúcsot úszik. Előtte azonban megbetegedett, így felkészülésének hajrájában kiesett az edzésmunkából – vázolta fel a verseny előtti helyzetet Jakoda Tibor, Ádám apja és edzője. – Módosítani kellett elképzeléseinken, s azzal a céllal utaztunk ki, hogy legalább a 800 métert megnyerje. Ez sikerült is neki, évek óta veretlen ebben a számban a világon, most is biztosan, szépen úszva nyerte. Délután következett a 200 méter, ami nem erőssége, de a délelőtti helytállása bizakodásra adott okot, volt éremesélye. Százötvenig még vezetett, de aztán jött a szám két nagyágyúja, akik csak erre összpontosítanak, és lehajrázták Ádámot, aki még így is élete legjobbját úszta ezen a távon. Ennek is megörültünk, s azt kell mondanom, hogy védencem teljesítménye mellett az uszonya is bevált, közrejátszott ebben. Ráadásul a szakemberek biológiai csodáról beszélnek, mert Ádám 200 métertől 1500 méterig ugyanazzal az uszonnyal versenyez, ami páratlan a maga nemében, hiszen lassan már minden távra más keménységű uszonyt használnak a versenyzők. Vasárnap másik kedvenc száma, a 400 méter várt rá. Nagy komótosan úszta az első 350 métert, csak negyedik volt a világklasszisokkal teli mezőnyben. Aztán az utolsó ötvenen rákapcsolt, és még a vezető Figini két és fél méteres előnyét is behozta. Nem úszott nagy időt, de a győzelemhez elég volt. Csak utána derült ki, hogy olyan fáradtan versenyzett, mint a kutya, miután kiderült, hogy rajta kívüli okok miatt egész éjszaka nem tudott elaludni.”

Jakoda azt is hozzátette, hogy Bukor Ádám mindhárom távon megúszta az idei vb-szintidőt. A júliusi belgrádi világbajnokság lesz ugyanis a legnagyobb versenye 2018-ban. Elárulta, hogy védence időközben belekóstolt a klasszikus úszásba is: a Debreceni Sportcentrum és Sportiskola színeiben már jegyzik eredményeit a roppant telített magyar ranglistákon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?