Búcsúi futballcsemegék

Gúta/Pered. A Vág-parti városban e hét végén zajlik a hagyományos gútai búcsú, melynek főszereplői közé a focilabda is besorakozott.

A gútai búcsúra időzített idénynyitón a hazaiak győzelemre számítanakMilan Drozd felvétele „Mi ugyan pénteken szerettük volna lejátszani a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában a perediek elleni idénynyitót, ám a vendégek ebbe nem egyeztek bele. Ezért ma délután 17.30-kor fogadjuk nagy vetélytársunkat. A bajnokit megelőzően az öregfiúk alkotta együttesünk 16 órai kezdettel előmérkőzést játszik a nálunk edzőtáborozáson tartózkodó német Rosenberg csapatával – tájékoztatta lapunkat a búcsú focikörítéséről Máté Tibor. A gútai futballklub elnöke elmondta, hogy éppen a rosenbergiekhez igazolt a nyáron tőlük ifj. Németh Krisztián.

A Jozefik Gábor edző vezette kollektívából még Csillag Imre (Nádszeg) és Lőrinc Lóránt (Hollandiában vállalt munkát) távozott. „Az imelyi Lovász fivérek, Marek és József, valamint a negyedi Benes László leigazolásával erősödtünk. Két környékbeli fiatalnak, a keszegfalui Rigó Vilmosnak és a kamocsai Krnács Lászlónak is lehetőséget adunk a bizonyításra. A pontvadászatban szeretnénk közönségvonzó, az előző időszaknál eredményesebb játékkal kedveskedni szurkolóinknak“ – adta közre az együttes összetételében bekövetkezett változásokat, célkitűzéseket a sportvezető, aki a perediek elleni nyitányon csupán a győzelmet tartja elfogadható eredménynek.

A vendégeknél sincs változás az edző posztján, továbbra is Czuczor József irányítja a mátyusföldieket, akiknél meglepetést keltett a nyugat-szlovákiai futballszövetség kupája első fordulójában hazai pályán elszenvedett 1:3-as vereség. „Mondhatni a B csapattal szerepeltünk a kupameccsen. A nyitányon már ott lesznek az erősítésként kiszemelt vendégjátékosok, Chrenko, Mada, Zuzula, Petrušek, Nagy, Valášek és Luzár. A nagytapolcsányi Drienovský csak szeptembertől viselheti mezünket. A hiányzók listáján csupán a tallósiakhoz távozott Czanik szerepel. Az idénynyitón szeretnénk pontot zsákmányolni” – fogalmazott a perediek klubelnök-polgármestere, Borsányi Gyula. (ái)

MECCSKALAUZ

Tavaszi eredmény

Tešedíkovo–Kolárovo 1:0 (0:0), g.: Czanik.

Tippünk

A bajnoki nyitány a gútaiak 2:1-es győzelmével fejeződik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?