Góllal kezdte a tavaszt Mátyus János, a magyar labdarúgó-válogatott balhátvédje. Külön öröm a focista számára, hogy öt hónap után ismét nyerni tudott csapata, a Cottbus a Bundesligában. A védő, miközben keményen edz klubjában, várja a válogatott ciprusi túrára szóló meghívóját.
A hétvégi tavaszi szezonnyitó egyik legnagyobb meglepetését a kieső helyen álló Cottbus okozta a Bundesligában, miután vasárnap, hazai pályán 2:1-re legyőzte a dobogós álmokat kergető Brémát. A hazai csapatban Mátyus – aki gólt is szerzett – és Miriuta végigjátszotta a találkozót, a brémaiaknál Lisztes is egész idő alatt a pályán volt.
Eduard Geyer, a cottbusiak edzője hamar ébredt a győzelmi mámorból, hiszen hétfőn rögtön két edzést vezényelt játékosainak. Az edzések között Mátyus Jánossal beszéltünk telefonon, aki elmondta, hogy hihetetlenül fontos számukra ez a győzelem, hiszen így megvan a remény, hogy a Cottbus elkerülje a kiesést. A válogatott védő aztán elmesélte fejes gólja történetét. Vezetett a Bréma 1:0-ra, s nem sokkal az első félidő lefújása előtt Miriuta ívelt be jobbról szögletet, s Mátyus mindenkit megelőzve, magasan felugorva bólintott a kapu sarkába. Fontos, hitet adó gól volt. A védő azt is elmondta, hogy a második félidőben szinte végig kapujukhoz szegezte őket a vendégcsapat, Lisztes például zúgó kapufát rúgott. A hazaiak csupán egyszer jutottak el a brémai kapuhoz, de abból a támadásból megszerezték a győztes gólt.
„A cottbusiak szeretnék, ha meghosszabbítanánk nyáron lejáró szerződésemet, és folyamatosan tárgyalunk is erről” – mondta Mátyus. „Ám addig nem akarom elkötelezni magam, amíg nem dől el, bennmarad-e a csapat. Ha kiesik, biztosan nem maradok, mert mindenképpen első osztályú együttesben szeretnék futballozni.”
A balhátvéd az Eb-selejtező csoportbeosztásáról is beszélt. „Úgy hallom, hurráhangulat uralkodik otthon, pedig a papírforma szerint nem sok esélyünk van a továbbjutásra. Természetesen nem adjuk fel, de hogy ott legyünk az Eb-n, ahhoz fel kell borítanunk a papírformát.” Egyébként Mátyus telefonon már egyeztetett Gellei Imre szövetségi kapitánnyal, mert szeretne ott lenni a válogatott februári ciprusi tornáján. Most várja a hivatalos kikérőt, s mint mondta, nem érdekli semmi, ha hívják, ő megy. Még az sem tántorítja el elhatározásától, ha emiatt esetleg kikerül a Cottbus kezdő csapatából.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.