Az önbizalom Komáromban maradt

Gúta |

<p>A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának szombat délutáni presztizscsatáján a Komáromi járás két városának képviselői mérték össze tudásukat az egykori csehszlovák válogatott, Gőgh Kálmán nevét viselő stadionban.</p>

A mérkőzés pikantériáját elsősorban az szolgáltatta, hogy a Vág-partiak trénere, Milan Srňanský csupán a lelátóról figyelhette védencei játékát.

A nevezett csapata kisfaludiak elleni idegenbeli meccsén megsértette a játékvezetőt, ezért a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség fegyelmi bizottsága 5000 koronás pénzbírsággal és három meccsre szóló eltiltással büntette a heves vérmérsékletű stratégát. Helyette a sérüléssel bajlódó Máté Zsolt foglalt helyet edzőként a kispadon, aki egyébként a helybeli diákcsapatnál kamatoztatja képesítését. A vendéglátók az elmúlt napokban megerősítették játékoskeretüket. Leigazolták az ímelyiek két erősségét, Lovász Marekot és Lovász Józsefet, ugyanakkor meghosszabbították a vágsellyei Duslo csapatától már korábban is lízingelt Kertész, Glofák, Búš alkotta hármasfogat vendégjátékát. Hazai támadásokkal indult a párharc. A 9. percben Búš az ötösről a kapu mellé gurított. Egy perccel később Lovász József gólpasszából Németh húzott hasznot. Az első negyedóra végén egy fejpárbajt követően felrepedt Zlatohlávek szemhéja, akit cserélni kellett. A 19. percben Lovász Marek kilenc méterről sem találta el a kaput. A kihagyott helyzetek sorozatát a komáromiak rutinos futballistája, Zdeno Kšteňanský folytatta, aki előbb a kapust találta telibe, majd az ötösről a léc fölé durrantott. A 32. percben tizenegyeshez jutottak a hazaiak, Búš büntetőjét azonban Herko szögletre ütötte. A 35. percben Némethviharzott el a jobbszélen, remek ütemben időzített gólpasszából Lovász József növelte a hazaiak vezetését. Glofák és Németh egyéni akciói is góllal kecsegtettek, ám mindkét játékos hadilábon állt az irányzékkal, a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 37. percben ismét változott az eredmény: Lovász József indította Némethet, aki futtában kilőtte a jobb alsó sarkat. A 42. percben Nagy Jenő szabadrúgása okozott riadalmat a hazaiak hálóőrének.

Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a komáromiak. Ennek ellenére a vendéglátók folytathatták volna a gólgyártást. A balszerencsés Búš senkitől sem zavartatva a KFC kapusát találta telibe. A túloldalon Nagy és Dobrý alakítása után sem változott az eredmény. A 67. percben Lovász József bombáját hárította nagy bravúrral Herko, majd Németh növelhette volna találatainak számát. Előbb éles szögbe kisodródva lövése csupán az oldalhálót rezegtette meg, majd az ötös sarkán nem találta el az előtte megpattanó labdát. A 74. percben Zdeno Kršteňanský állította be a végeredményt, aki három védőt kicselezve játszotta magát tisztára, majd higgadtan a kapuba célzott. Amérkőzés hajrájábanmár alábbhagyott az iram, a harminchárom fokos hőség hatására takaréklángra kapcsoltak a csapatok. A riválisok csatája rendkívül sportszerű légkörben zajlott, a mérkőzés egyetlen sárga lapját Mačanský a 87.percben visszahúzásért kapta. (mt, ái)

KOLÁROVO-KOMÁRNO 3:1 (3:0). Gólszerzők: Németh (10., 37.), Lovász József (35.), ill. Kršteňanský (74.). Sárga lap: Mačanský. Játékvezető: Lištiak, 450néző.
KOLÁROVO: Maťašovský-Máté Péter, Baráth,Németh,Kiss, Lovász Marek (86. Vajda), Lovász József (86. Krnáč), Glofák, Búš, Kertész, Ország(64. Zahorec).
KOMÁRNO: Herko-Zlatohlávek, (17. Mačanský), Wilson (70. Latta), Lőrincz (46. Kosťukevič), Nagy József, Kökényesi, Podlucký, Dobrý, Zdeno Kršteňanský, Gonzáles,Untermayer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?