A kisebb termés nem befolyásolja a kenyér árát

gabona
Pozsony |

A kisebb vetésterület és terméshozamok, valamint az időjárás szeszélyei miatt az idei búzatermés ugyan elmarad a tavalyitól, a szakemberek szerint azonban ez nem lesz hatással a kenyér árára.

A mezőgazdasági termelők sűrűn vetett gabonaféléből és repcéből származó bevételei idén várhatóan 175 millió euróval csökkennek a kisebb termőterület és hozamok, valamint az alacsonyabb árak miatt – ismerte el a takarmánytermelők, -raktárosok és -kereskedők szakmai szövetségének (ZVKSaOS) a revíziós bizottságát vezető Jozef Rebro. A kisebb vetésterület és terméshozamok miatt idén a búzatermés is elmaradt a tavalyitól. Ezúttal nagyjából kétmillió tonnát takarítottak be, 400 ezer tonnával kevesebbet a tavalyinál. „A búza sütőipari minősége átlagos. A csapadékos időjárás ellenére a mikotoxinszint a megengedett határértékeken belül van” – tette hozzá Rebro. Szerinte az árpa vetésterülete 12%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, a termés pedig a becslések szerint 6%-kal haladja meg az előző évit. A repce ezzel szemben idén csalódást okozott a gazdáknak. A vetésterülete 4%-kal csökkent a tavalyihoz képest, a termés pedig a becslések szerint 412 ezer tonna körül mozog.

Rebro szerint a kiszámíthatatlan időjárási tényezők – a száraz és forró időszakokat követő felhőszakadások, jégesők – idén is jelentős mértékben befolyásolták a termést. Mindezt megerősítette Dalibor Bán, a mezőgazdasági termelés biztosítására szakosodott Agra Biztosító igazgatója is. Szerinte a fagy, a jégeső, a vihar és árvíz okozta idei károk a mezőgazdaságban már megközelítik a 80 millió eurót, ami 20–30%-kal több a tavalyinál. 

„A jövőben ez a szélsőséges időjárás lehet a norma, ami azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termelést továbbra is az állami szektor támogatásával kell majd bebiztosítani”

 – hangsúlyozta Bán. Elmondása szerint a májusi és júniusi többhetes rossz időjárás országszerte jelentős jégeső- és viharkárokhoz vezetett. Az ország déli részén egyes esetekben a gazdáknak a teljes termése odaveszett, mivel a jégeső azt röviddel a betakarítás előtt semmisítette meg. „Bár az aszály szerencsére idén eddig nem okozott problémát, a mezőgazdaságot fenyegető kockázatok továbbra is fennállnak, és csak reménykedhetünk abban, hogy az őszi betakarításkor kedvezőbb lesz az időjárás” – tette hozzá Bán.

Jozef Rebro azonban úgy gondolja, hogy az idei termés miatt nem várható a kenyér drágulása. „A kenyérgabona jelenlegi árszintjén nem várható, hogy ez hatással lesz a pékáruk árára. Szlovákia még ebben a kedvezőtlen évben is önellátó, és még kivitelre is marad” – állítja Rebro. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?