Az előző idényben Bajnokok Ligája-döntős klub bejelen-tette, hogy szerződést bontott Carlos Ortega vezetőedzővel, aki helyett átmenetileg eddigi segítője, a szintén spanyol Xavier Sabaté veszi át a férfi-kézilabdacsapat irányítását.A veszprémiek a mostani idény elején a dohai klub-vb-n a második hel
A Veszprém kirúgta Carlos Ortegát
Az előző idényben Bajnokok Ligája-döntős klub bejelen-tette, hogy szerződést bontott Carlos Ortega vezetőedzővel, aki helyett átmenetileg eddigi segítője, a szintén spanyol Xavier Sabaté veszi át a férfi-kézilabdacsapat irányítását.
A veszprémiek a mostani idény elején a dohai klub-vb-n a második helyen végeztek, a BL-t pedig a lengyel Wisla Plock otthonában döntetlennel kezdték múlt szombaton.
„Nem tagadom, megkönnyebbülés is van bennem. Borzasztóan sajnálom, ami történt, ugyanakkor büszke vagyok arra, amit elértünk a csapattal. Nagy csatáink voltak, nagy dolgokat vittünk véghez, és büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozhattam a fiúkkal – mondta az Origónak Ortega. – Sok sikert kívánok a továbbiakhoz a Veszprémnek. Ez a csapat sokra hivatott, nagyszerű közösség, és csak remélni tudom, hogy beteljesíti a küldetését. Szeretném külön megköszönni a szurkolók szeretetét és biztatását, csodálatos érzés volt előttük pályára lépni. Veszprém mindig a szívemben marad.”
„Hosszú vívódás után hoztuk meg a nehéz, de szükséges döntést, amit a csapat jövőjének és fejlődésének érdekében nem odázhattunk tovább – idézte a Nemzeti Sport Fonyó Károlyt, a veszprémiek klubelnökét. – Már az elmúlt szezon több nyertes, illetve a sírból visszahozott mérkőzése után felhívtuk a figyelmét Ortegának arra, hogy a csapat teljesítményével a győzelem ellenére sem vagyunk maradéktalanul elégedettek.”
Fonyó szerint Ortega nem tudott felnőni a világ legjobb négy csapata közé tartozó gárda irányításához. „Megváltozott a viszony a spanyol szakember és a csapat néhány játékosa között, és sajnos nem a kapcsolat előnyére. Nem származik jó abból, ha nem mindig az edző határozza meg a dolgok menetét – mondta Fonyó. – Ortega szerepét átmenetileg Javier Sabaté, a másodedző veszi át. Máris csaknem fél tucat tekintélyes tudású szakember jelentkezett utódnak, de nekünk is megvan a saját elképzelésünk.”
A 44 éves Ortega a Veszprémben töltött három szezonja során a klub történetének egyik legsikeresebb edzője lett. Mindegyik kiírásban magyar bajnokságot és kupát, valamint kétszer Szuperkupát nyert együttesével. A Veszprémnek tavaly először sikerült bejutnia a BL-ben a kölni Final Fourba, ahol negyedikként zárt, idén pedig egészen a döntőig menetelt. A SEHA Ligát az előző szezonban megnyerte a Veszprém. (MTI, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.