A spártai hős Athént is bevette

Bögi Sándor futótetteit csak a szakma tudja igazán értékelni. A dunaszerdahelyi ultrafutó dél-szlovákiai viszonylatban egyedülálló teremtés, külföldi társai nagyra becsülik.Februárban egy újabb álma teljesült: teljesítette az athéni 13.

Bögi Sándor futótetteit csak a szakma tudja igazán értékelni. A dunaszerdahelyi ultrafutó dél-szlovákiai viszonylatban egyedülálló teremtés, külföldi társai nagyra becsülik.

Februárban egy újabb álma teljesült: teljesítette az athéni 13. Nemzetközi Ultramaraton-futó Fesztivál ezer kilométeres versenyét. És a legjobb teljesítménnyel!

Tavalyi csapatépítési törekvése már a múlté, egyedül kelt útra a görög fővárosba. Évek óta készült már erre a gigarendezvényre, melyből csak kettő létezik: Monacóban és Athénban. Elég borsos a részvételi díj is.

„Örököltem fél hektár földet a szüleim után, eladtam, és a bevételből fedeztem a kiadásaimat. Nagyon örülök, hogy segítőtárs nélkül is teljesítettem ezt az óriási próbatételt, a szüleim iránti tisztelet vezényelt – mondta indítékairól a 65 éves futójelenség, akinek két feladattal kellett megbirkóznia az athéni olimpiai faluban kijelölt egy kilométeres körpályán. – Először tíz napig futottunk, és az nyert, aki ezalatt a legtöbbet tette meg. Én 838 kilométerig jutottam. Utána ezer kilométert kellett teljesíteni időre. Nekem 12 nap, 15 óra, 35 perc és 21 másodperc alatt sikerült. Összteljesítményemmel abszolút győztes lettem. Már az első napon megalapoztam a diadalomat, jó taktikát választva 148 kilométert tettem meg, az élre álltam, s a folytatásban már megőriztem elsőségemet.”

Kétéves készülődés előzte meg az athéni részvételt, minősítése megvolt az ultrakihíváshoz, s szinte postafordultával megkapta a nevezés elfogadását jelentő visszajelzést is. A neheze február másodikán, a rajt napján kezdődött. A háromszoros spártai hős még soha nem vállalkozott ilyen nehéz versenyre. „Meglepő volt, mikor az elején bennünket köszöntve bemondták, hogy vannak itt spártai hősök, akik tudják, hogy mik az örömkönnyek, de most készüljenek fel arra, hogy a fajdalom könnyei következnek. És ebben igaza volt a bemondónak – utalt a kezdő momentumokra Bögi Sándor. – Rendkívüli próbatételnek volt kitéve szervezetünk, amit az is jelez, hogy tizenkét óránként mérték a súlyunkat, ugyanilyen gyakran vizeletmintát vettek, s ha valami rendellenesség lépett fel, nem engedték tovább a versenyzőt. Nyolcvanhárom kilósan kezdtem. Velem is előfordult, hogy mikor nyolcvan kiló alá süllyedt a súlyom, azt mondták, tessék várni, pihenjen. S mikor látták, hogy gyorsan magamba pakoltam a kaját, továbbengedtek. Nem az ezer kilométer megtételével volt gond, hanem az időjárás viszontagságaival. Áprilisból februárra hozták a versenyt, s ezt megéreztük. Nem voltunk közel a tengerhez, akkor volt kellemetlen, mikor csöpörgött az eső és fújt a szél, főleg éjjel. Nem fizikálisan, hanem mentálisan volt nehéz elviselni a sok-sok kilométer megtételét. Csak mikroalvásaim voltak, huszonöt percnél többet egyszer sem tudtam pihenni. Nagy kő esett le a szívemről, mikor a célba értem. Hálával tartozom a fél tucat támogatómnak és a családomnak. Legközelebb májusban a hatnapos balatonfüredi versenyen indulok. Országos csúcsot akarok futni új korosztályomban, a 65–70 évesek között.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?