A DAC-edző üzent a kispestieknek

<p>A Budapest Honvéd labdarúgócsapata szerdán este az izraeli Hapoel Beer Sheva csapatával kezdi meg a küzdelmeket a BL-selejtezőkben.</p>

Az új szezon előtt a magyar bajnokcsapat volt edzője, Marco Rossi, aki az aktuális idényben már a dunaszerdahelyi DAC-ot irányítja, a Facebookon üzent volt csapata drukkereinek.

„Szeretnék még egyszer utoljára üzenni a Honvéd-drukkereknek, mielőtt az új szezon elkezdődik.

Ez a sportág rengeteg érzést adott nekem, amiért minden nap hálát adok Istennek.

Amit negyven nappal ezelőttig veletek átéltem, az örökre a szívemben marad.

Amikor elmentem, tudtam, hogy nagyon nehéz lesz még egy olyan helyet találnom, mint Kispest. Tudtam ezt, és most már elég biztos vagyok benne.

Magyarország a második otthonom, és soha nem fogom elfelejteni az ott szerzett élményeket. 

Új profi kihívásba kezdtem Szlovákiában, és nem bántam meg semmit.

El kellett jönnöm, ezért eljöttem.

De örökké szeretni foglak benneteket. Mindannyiótokat, a szurkolókat, a játékosokat és a stábot.

Remélem, legalább feleannyi szeretet érezhetek majd itt. Remélem, meg fogom érdemelni.

Sok sikert az új szezonra és CSAK A KISPEST!” – írta Rossi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?