A csereember Mészáros lett a hős

<p>František Straka irányítása alatt eddig minden mérkőzését megnyerte a pozsonyi Slovan futballcsapata. Az égszínkékek a BL-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén a moldáviai Sheriff Tiraspolt 2:1-re győzték le a Pasienky-stadionban.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A meccs előtti „argentin” koreográfia (csillogó papírfecnik ezrei repültek egyszerre a lelátóról a pályát körülvevő futópályára) még kicsit kínosnak hatott az erősen foghíjas tribünökön, később azonban szép számú közönség gyűlt össze, s az első félidő közepén már azon kapta magát az ember, hogy kezd egészen futballhangulat lenni a Pasienky-stadionban. Talán azért, mert a csapatok kezdtek egészen jól futballozni.

Dél-amerikai stílus

A tizenháromszoros moldáviai bajnok Sheriff Tiraspol sokpasszos, de célratörő „dél-amerikai” focit játszott – kezdőcsapatában egyetlen született moldáviai játékos sem kapott helyet, a vendégek kezdőtizenegyét három brazil, egy kolumbiai, egy argentin, egy Burkina Fasó-i, egy elefántcsontparti, egy bolgár, egy ghánai származású holland, egy román és egy honosított moldáviai (brazil születésű) futballista alkotta. A mérkőzés favoritjának tartott Sheriffnek voltak eleinte helyzetei, az első ziccert az a bolgár Isa Ismail hagyta ki, aki tavaly az EL-csoportkörben a moldáviaiak legeredményesebb játékosa volt.

Később azonban a Slovan is egyre inkább belejött, különösen Soumah volt elemében, sok labdát szerzett a könnyen megzavarható vendégvédőktől, s jó passzokat osztogatott társainak, Fořt kapáslövését csak nagy bravúrral védte Degra. Soumah alapozta meg a hazaiak első gólját is: egy szöglet után távolról lőtt, és Blanco kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest a csapatkapitány Žofčák magabiztosan lőtte be – 1:0. A Sheriff egy kontrából majdnem egyenlített a szünet előtt, ám Benson nem találta el a kaput.

Perniš, a kulcsember

„Nagyon rég nem játszott már ilyen jól a Slovan” – bólogattak a szünetben az égszínkékek szereplését évtizedek óta követő idős kollégák. Tény, hogy a bajnoki mérkőzésekkel ellentétben az ember nem nézegette már 15 perc után az óráját, hogy vajon sokáig tart-e még ez a kínlódás, hanem bele lehetett feledkezni a meccsbe.

A második félidő ugyan kicsit álmosabban indult, azonban a 60. percben megint felpörögtek az események, Lásik buktatta Bensont gólhelyzetben, jött a tizenegyes és a piros lap.

„Nem értek egyet ezzel, ez dupla büntetés, és ezt a bírónak is tudatosítania kellene! – dühöngött még a lefújás után is František Straka, a Slovan cseh vezetőedzője. – Ha pedig már ilyen a játékvezető mércéje, akkor a másik oldalon is ki kellett volna állítania a kezező Blancót!”

A büntetőt Cadú lőtte (aki 2011-ben a Crvena zvezda színeiben már betalált egyszer a Slovan ellen a Pasienkyn), ám Dušan Perniš védett. „Dušannak elképesztő megmozdulásai voltak, igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát” – dicsérte kapusát Straka.

Karolko győztes gólja

Az emberelőnyben futballozó Tiraspol azonban bő tíz perccel a kimaradt tizenegyes után mégis egyenlített, Tomáš Jablonský vesztett el egy párharcot, így egy jobb oldalról érkező beadás végén az egy perccel korábban beállt Ricardinho kotorta a hálóba a labdát – 1:1.

Elúszni látszottak a Slovan esélyei, de a 85. percben mégis örülhettek a hazaiak: Milinkovics előrevágott labdáját a csereként beállt Mészáros nem igazán tudta jól átvenni, ám a labda pont úgy pattant tovább a lábáról, hogy az utolsó hátvéd és a kapus között a hálóba gurult – 2:1. A 21 éves csatár első gólját szerezte nemzetközi porondon. „Karolko már Walesben is lehetőséget kapott, és most megmutatta, mekkora potenciál van benne. Ez a gól óriási lökést adhat számára” – nyilatkozta elismerően Mészárosról Straka.

„A gólom semmit nem ér, ha Moldáviában nem érünk el jó eredményt” – hárította el a dicséreteket a támadó, rátapintva a lényegre. A kupamatematikában ugyanis a 2:1 nem sokkal ér többet, mint egy 0:0: ha a Sheriff otthon 1:0-ra nyer, már továbbjutott. A Slovanra azonban mindképpen vár még egy párharc, ha továbblép, akkor a BL-csoportkörbe jutásért, ha kiesik, akkor az EL-csoportkörbe kerülésért játszhat. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?