16 éves kölyök a nyerőember

Lég |

<p>Az elmúlt idényben a nagylégiek a bajnoki címért, a jányokiak pedig a kiesés ellen küzdöttek. A két felső-csallóközi együttes rangadója most 2:2-es döntetlennel zárult, mellyel megszakadt a nagylégiek több mint egy éves hazai győzelmi sorozata. Hová tűnt a tavaszi nagylégi produkció? - kérdezhetnék az együttes csalódott szimpatizánsai. A Jánoš-legénység ugyanis az elmúlt idényben bajnokaspiránshoz méltó játékkal rukkolt elő, mindezek ellenére az ezüstérem jutott neki.</p>

A gárda a nyár folyamán tovább erősödött: a DAC-cal bajnoki címet nyert Peter Šnegoňt sikerült az őszi idényre leszerződtetniük. Čomor Péter, a nagylégi védelem oszlopos tagja azonban térdoperáción esett át, ami nagy felfordulást okozott a csapatban. Šnegoň eddig enyhén szólva sem alkot maradandót (a jányokiak ellen csak elvétve nyerte meg a párharcokat), Mariničot (az egyik legtechnikásabb nagylégit) hátravezényelték a védelembe, Horváth Oszkár pedig (30 évesen) úgy játszik csatárposzton, mintha nem tudná, merre van az ellenfél kapuja… Védekező középpályása pedig nincs a nagylégieknek. Hiányzik a szűrő, aki összeszedné a labdákat. „Túl sok felkészülési mérkőzést játszottunk“ - magyarázta a szenvedés okát Jánoš edző.

A jányokiakra sem lehetett ráismerni. Életveszélyesen játszottak! Figyelmeztetőül: két idegenbeli mérkőzésen négy pontot gyűjtöttek. A nagylégi származású Bindics Tibor a jányokiak kapujában megbabonázta a hazaiakat, Mikóczy 39 évesen hibátlanul irányította a védelmet (emlékeink szerint minden fejpárbajt, párharcot megnyert), a 16 éves Rigó Péter pedig nyerőemberré lépett elő. Becserélése után (a megsérült Varjú helyére állt be) három perccel megszerezte a találkozó első gólját, a meccs végén pedig büntetőt is kiharcolt.

A mérkőzés leggyengébb résztvevője Szőke László játékvezető volt. Nagy Krisztián megtaposta a földön fekvő Lojdlt, amiért automatikus kiállítás járt volna. Helyette salamoni döntést hozott: mindkét érintettnek sárga lapot mutatott fel. A második játékrész elején, Nagy csúnyán elkaszált Nyársik Jánost, amiért elmaradt a jogos sárga lap (Nagy másodszor is mehetett volna zuhanyozni). Később megítélt a nagylégieknek egy tizenegyest (Nagy Krisztián értékesítette…), ami után úgy tűnt - sárga lapot mutatott Lojdlnak (akinek már volt egy sárgája, így jányoki oldalon is elmaradt egy kiállítás). A mérkőzés végén a nagylégi drukkerek szerették is volna számon kérni a bírón. „Nekem mutatta fel“ - vallotta be sportszerűen a mérkőzés után a jányoki játékosedző. Szőke azonban nem a négyes számmal játszó Lojdlnak, hanem a tizennégyessel játszó Kissnek írta a sárga lapot. Elnéztük? Elnéztük…

LEHNICE-JANÍKY 2:2 (1:1). Gólszerzők: Glončák (39.), Nagy Krisztián (70. - 11-esből), ill. Rigó Péter (34.), Lojdl (87. - 11-esből). Sárga lapok: Nagy Krisztián, Rigó Zoltán, Helész, Glončák, ill. Lojdl, Puss, Kiss. Piros lap: Helész (87.). Játékvezető: Szőke, 300 néző.
LEHNICE: Andrássy-Nagy Krisztián, Rigó Zoltán (62. Sárközi), Krafčík, Helész, Horváth, Šnegoň, Šípoš Attila (84. Rozsár), Tóth (55. Rigó Zsolt), Glončák, Marinič. JANÍKY: Bindics-Méry, Lojdl, Nyársik Péter (72. Páleš), Puss, Bastl, Balucha (64. Hozák), Varjú (31. Rigó Péter), Nyársik János (91. Nagy István), Kiss, Mikóczy. (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?