Vészhelyzetben egy osztállyal léptek lejjebb a bakaiak

Baka. Legeredményesebb szereplésüket hagyták maguk mögött a minap zárult 2004/2005-ös bajnoki évadban a bakai futballisták, akik a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának második helyén zárták a pontvadászatot.

Baka. Legeredményesebb szereplésüket hagyták maguk mögött a minap zárult 2004/2005-ös bajnoki évadban a bakai futballisták, akik a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának második helyén zárták a pontvadászatot. Ugyanakkor a nyári uborkaszezon bombameglepetését is a csallóköziek szolgáltatták, mégpedig azzal, hogy június közepén Gazda nélkül maradt a bakai futballklub. Egészen pontosan a focimecénásként ismert agrárvállalkozó, Kováts Gyula nevével fémjelzett főszponzor, azaz a bősi székhelyű Gazda Kft. tulajdonosa bejelentette: nem hajlandó tovább támogatni azt a sportegyesületet, melynek felemelkedésénél kulcsszerepet játszott.

Elzárták a csapokat

De vajon miért került sor kenyértörésre? „Szó sincs csődközelbe kerülésről. Távozásunknak prózai okai vannak – sorolja a tényeket az ismert agrárszakember. – Tavaly ősszel kérvényeztük a bakai önkormányzattól, hogy szeretnénk bérbe venni, megművelni a tulajdonában lévő, de jelenleg a dercsikai szövetkezet által bérelt 180 hektárnyi mezőgazdasági földterületet. Hektáronként a jelenlegi bérleti díj dupláját, 1400 helyett 3000 koronát fizettünk volna be a községi hivatal kasszájába. Méghozzá késedelem nélkül. Ugyancsak szavatoltuk volna, hogy a hektáronkénti 5-6 ezer korona nyereséget, számításaink szerint évi 1 200 000 koronát, az utolsó fillérig a bakai sportélet, elsősorban a labdarúgás támogatására fordítjuk. Számunkra kedvező önkormányzati döntés esetén megelőlegeztük volna a 2005/2006-os bajnoki évad költségvetését. Természetesen a bakai futballcsapat működtetéséhez szükséges anyagiak előteremtésénél segítőtársak is közreműködtek. Üzleti partnereim, nevezetesen a komáromi Gamota Kft., valamint a kassai Univex is besegítettek, hozzájárulásuk évente 300-400 ezer koronát jelentett számunkra. Javaslatunkat azonban mondvacsinált indokkal elvetette a képviselő-testület. Mi erre úgy döntöttünk, elzárjuk a csapokat, kivonulunk a bakai fociéletből. Azt ugyanis senki sem gondolhatja komolyan, hogy csupán lokálpatriotizmusból, rátartiságból fociklubot működtetünk. Méghozzá profi szinten. Piacgazdaságban élünk, csupán az anyagi javak előteremtésével tudunk nyereséget teremteni. Egy üzlet akkor virágzik, ha az minden érdekelt számára kifizetődő” – nyilatkozta a szakítást kiváltó okokról Kováts Gyula.

Miért ismert a falu?

Még azt is hozzáfűzve, hogy a szponzorálás részét képezte három bakai korosztályos (diákok, ifik, felnőttek) csapat utaztatása, a korszerű sportlétesítmény gondozása, felújítása, sportrendezvények szervezési biztosítása. Sérelmezte, hogy a sikerek ellenére a települési önkormányzat nem járult hozzá a szinten tartás, a további jó eredmények anyagi hátterének megalapozásával kapcsolatos Gazda-elképzelések megvalósításához. „A járási fociranglétrán a DAC és a bacsfaiak mögé harmadik helyre felkapaszkodott együttesünk egyébként az utóbbi években a község arculatformáló tényezőjévé vált, eredményességének köszönhetően lett messze földön ismert Baka. Csízik Erzsébet polgármester és a képviselők most majd magyarázhatják bizonyítványukat a felháborodott helyi polgároknak” – fűzte még hozzá a távozó főszponzor.

Nem vétettek öngólt

Az önkormányzati térfélen azonban másként vélekednek a történtekről. „Nem vétettünk öngólt. Mi döntésünkkel éppen a helybeliek létérdekeit tartottuk szem előtt – hangsúlyozta a polgármester. – Amennyiben a felbontottuk volna a dercsikai szövetkezettel kötött bérleti szerződésünket, mintegy ötven bakai lakos vesztette volna el munkahelyét. Közülük többen is eljöttek utánam, s kilátásba helyezték, amennyiben lapátra kerülnek, gyermekeiket más települések óvodájába, iskolájába iratják be. Ezzel veszélybe kerültek volna a helybeli oktatási intézmények. Időközben a dercsikai szövetkezet nyolcvan százalékban rendezte adóhátralékának zömét, a maradék összeget csakhamar átutalja számlánkra. A Gazda Kft. csúcsvezetése nem nyilvánította ki, hogy a számukra kedvező döntés esetén az előre jelzett tömeges elbocsátás után alkalmazza-e az állásuktól minden bizonnyal búcsúzni kényszerülő helybelieket. Csak a rend kedvéért fűzöm még hozzá, hogy nem 180, hanem csupán 140 hektárnyi községi földterület áll a rendelkezésünkre. Nekem olyan érzésem támadt, hogy a Gazda Kft. lépését az is befolyásolta, hogy már nem számíthatott a Gamota és az Univex segítségére. Visszatérve Kováts Gyulához, ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani azért a támogatásért, mely a felsőbb szintű bajnokságokba emelte a bakai kollektívát. De azt is megérthetné, nem tehettem, tehettünk másként. Mert az elutasító döntést nem a polgármester, hanem az önkormányzat hozta meg. Sajnáljuk, hogy így reagáltak, ám nem lehetünk csak futballpártiak!” – vélekedett a történtekről Csízik Erzsébet.

Milyen lesz hát a folytatás? „Előbb azt fontolgattuk, csupán a diák- és ificsapatunkat jelentjük be a bajnokságba. A felnőtt csapat hazai nevelésű tagjai eljöttek utánam, s arra kértek, biztosítsuk számukra a folytatás anyagi fedezetét. Ők anyagi ellenszolgáltatás nélkül is vállalják a játékot. Szoroztunk, osztottunk, s egy emelettel lejjebb, az V. liga déli csoportjába jelentkeztünk be. Bevallom őszintén, önkormányzati eszközökből képtelenek leszünk biztosítani a felnőtt csapat versenyzését. Összefogásra számítok. Ami a túlélési manőver esélyeit illeti, ezt 50 százalékban határolnám be. Reméljük, sikerül átvészelnünk az előttünk álló rendkívül nehéz időszakot” – vázolta fel a válsághelyzetből kivezető út esélyeit a polgármester asszony, aki a jövőben sportegyesületi elnökként is irányítja majd a mentési munkálatokat. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?