Védőoltás a lakóknak

Felsővámos.

Felsővámos. A dunaszerdahelyi járásbeli község kataszterébe tartozó Sóssziget (Solary) nevű major 48 lakosa közül 38-at oltottak be tegnap a nagyszombati kórházban veszettség ellen, mivel nem zárható ki, hogy ők is érintkezésbe kerültek azzal a veszett macsakával, amely a településen a múlt héten szerdán két embert megsebesített. Az eset miatt az illetékes állategészségügyi hatóság elrendelte az telepen élő összes kutya és macska megsemmisítését. A felsővámosi önkormányzat által megbízott vállalat emberei e héten kedden összesen 19 kutyát és 11 macskát szállítottak el. Nem helytálló viszont a lapunkat korábban megkereső panaszos állítása, hogy a telepen száz macska is van, ugyanis a felméréskor az ittei lakók összesen 11 macskát jelentettek be, és ezeket az illetékesek el is szállították. A telepen maradt még tíz kutya, amelyeket tegnap kellett ugyannak a vállalatnak elszállítania, de néhány lakó kijelentette, hogy nem hajlandó megválni ebétől. Tegnap aztán sikerült meggyőzni őket, hogy adják oda a kutyákat; egyedül panaszosunk, Trhaj Mária nem engedett, továbbra is ragaszkodik Tina nevű kutyájához, amelyet két évvel ezelőtt egy pozsonyi kutyamenhelyről hozott a kislányának. A panaszos véleménye szerint a szobakutya semmiképpen nem érintkezhetett a veszett macskával, ezért alaptalannak tartja az állat elveszejtését, és az efféle szándék ellen akár bírósági úton is hajlandók küzdeni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?