Vastaps Bertáéknak

Királyhelmec. A bodrogköziek számára nagy jelentőséggel bírt a bajnoki idényt záró párharc, hiszen ők győzelmük esetén még a harmadik helyet is megszerezhették volna a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában. A tétnek megfelelően nagy rössel kezdtek a vendéglátók, akik már az 5. percben vezetést szereztek.

Királyhelmec. A bodrogköziek számára nagy jelentőséggel bírt a bajnoki idényt záró párharc, hiszen ők győzelmük esetén még a harmadik helyet is megszerezhették volna a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában. A tétnek megfelelően nagy rössel kezdtek a vendéglátók, akik már az 5. percben vezetést szereztek. Gólfelelősük, Molnár 18 méterről leadott lövése a rozsnyóiak hálójában landolt. Majd ismét Molnár előtt adódott ziccer, a 18. percben közelről csupán a kapufát találta telibe. A rozsnyóiak egyetlen említésre méltó alakítása Drobňák nevéhez fűződik, aki a 16-os vonalról vette célba Gyimesi kapuját. A labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A helmeci védelem talán még lélekben az öltözőben üdítőt kortyolgatott, amikor a második játékrész első támadásából a 46. percben Varga révén gólt értek el vendégek. A 65. percben Orosz a 16-os sarkáról a szél segítségével a bal felső sarokba célzott. A 80. percben a csereként beállt Borisza mesterien ugratta ki Bertát, aki a kifutó kapus mellett higgadtan gurított a hálóba. Megérdemelten nyertek a hazaiak, akiknek a teljesítményét vastapssal jutalmazta a hálás közönség.

KRÁĽOVSKÝ CHLMEC–ROŽŇAVA 3:1 (1:0). Gólok: Molnár (5.). Orosz (65.), Berta (80.), ill. Varga (46.). Játékvezető: Cuk, 177 néző. KRÁĽOVSKÝ CHLMEC: Gyimesi–Petruska, Korfant, Orosz, Popália, Dako László, Tárczy, Berta, Sirokmán (46. Karnai), Molnár G., Nádasdi (75. Borisza). ROŽŇAVA: Szabó–Korintuš, Urbán, Figúr, Varga, Zátroch, Vysoký, Lőrincz, Milko, Gotthardt, Drobňák. (pm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?