Vár, áll ott a kőhalom

Zeherje. Közel két hónappal a zeherjei református templom tornyának ledőlte után még mindig több tíz köbméter omladék van a község templomdombján. Az elöregedett, kis lélekszámú helyi református gyülekezet nem képes saját erőből eltakarítani a romokat.

Zeherje. Közel két hónappal a zeherjei református templom tornyának ledőlte után még mindig több tíz köbméter omladék van a község templomdombján. Az elöregedett, kis lélekszámú helyi református gyülekezet nem képes saját erőből eltakarítani a romokat. A község polgármester asszonya, Ružena Gembická is tehetetlen, de a törvényeket ugyancsak be kell tartania, márpedig a vonatkozó jogszabályok a ledőlt épületek romjainak eltakarítására féléves határidőt szabnak meg. Gembická szerint elképzelhető, hogy nem tudják majd a megszabott határidőn belül elvégezni a munkálatokat, mert egyelőre végképp nincs pénz.

Becslések szerint a ledőlt toronyból származó hulladék szakszerű eltakarításához legalább százezer koronára lenne szükség. „Valójában nem is a romokkal van baj, inkább amiatt aggódunk, hogy a templomhajó állapota is tovább romlik, és nem lehet megmenteni az épületet. A templom a falu dísze volt, a sajnálatosan elöregedett gyülekezet önerőből és külső segítség nélkül biztosan nem képes már ekkora feladatra. Tudom, az egyháznak sincs pénze, éppen ezért most azon dolgozunk, hogy minden lehetséges támogatási forrást megkeressünk. Törvényt sem akarunk sérteni, de a veszélyeztetett templomhajót is meg kellene menteni. A napokban segélykérő levelet fogalmaztunk, amelyet el szeretnénk juttatni néhány helyre. Sajnos, a megszűnőben lévő járástól már nem várhatunk segítséget, magasabb szintű helyeken kell kopogtatni. Amióta a sajnálatos eset történt, mindenütt, ahol jártam, úgy emlékeznek Zeherjére, mint a templomtalan falura. A helyzeten tehát mindenképpen változtatnunk kell!” – nyilatkozta Ružena Gembická.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?