Kassa. A Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának oktatói és diákjai aláírásokat gyűjtöttek a dékán leváltására. Jaroslav Jarema ugyanis szerepel az ügynökök listáján, ezt a tényt azonban mindeddig sikerült eltitkolnia.
Ügynök volt a dékán
Sokak szerint egyébként a Kassai Műszaki Egyetem a volt kommunista káderek, illetve ügynökök melegágya, a rektor ugyanis szintén szerepel a listán, az intézmény kvesztorának kommunista titkosszolgálati múltja pedig köztudott Kassán.
A művészeti karon napok alatt 90 aláírást gyűjtöttek Jarema leváltására, ez a kar összlétszámának egyharmada. Ahhoz, hogy az akadémiai tanács foglalkozzon az ügygyel, ötven aláírás is elég lett volna. A petíció kezdeményezői a dékán szakmai hozzáértését is megkérdőjelezik, szerintük ugyanis 1989 előtt a docensi kinevezéshez elég volt, ha az illető „jó káder”, Jarema pedig nem tette le az ehhez szükséges vizsgákat. A rendszerváltás után kvalitásaikat bizonyítandó sokan pótolták ezt a mulasztást, Jarema azonban nem volt köztük. „Én magamtól is lemondanék, ha megtudnám, hogy munkatársaim egyharmadának kifogásai vannak ellenem, és nem szívesen dolgoznak a vezetésem alatt” állítja Lukács Zsolt dékánhelyettes, a petíció egyik kezdeményezője.
Az akadémiai tanács, amelynek ülései egyéb alkalmakkor nyilvánosak, csütörtökön a sajtó kizárásával vitázott. Az indulatok állítólag pattanásig feszültek, a dékán azonban végül a helyén maradt, sőt a szenátus nem is szavazott leváltásáról. Jarema docens, bár a teremben nem cáfolta, hogy küldött írásos jelentéseket az állambiztonságiaknak, a sajtónak csupán annyit mondott, hogy lelkiismerete tiszta, szándékosan soha senkinek nem ártott, és már kérvényezte a Nemzeti Emlékezet Hivatalánál a rá vonatkozó iratok kiadását. Munkatársai közül azonban páran attól félnek, ha a doszszié a dékán kezébe kerül, eltűnhetnek belőle a „rázós” dokumentumok, és csak egy válogatás kerül nyilvánosságra.
Az általunk megkérdezett diákok hatvan százaléka nem tartja kielégítőnek a karon folyó oktatás és a tanulás feltételeinek színvonalát, nevét azonban senki sem vállalta nyilatkozatához. „Ne csodálkozzanak ezen. Mindannyian sikeresen be szeretnénk fejezni tanulmányainkat ezen az egyetemen, és nem akarunk magunknak kellemetlenséget” – mondta egy harmadéves hallgató.
Információink szerint a kar mindkét dékánhelyettese kijelentette, amennyiben nem sikerül eltávolítani Jaremát a művészeti kar éléről, készek lemondani funkciójukról, mert nem tudják elképzelni a vele való közös munkát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.