Tarolt a vihar a Csallóközben is

ÚJ SZÓ-HÍRVajka. A vasárnap délutáni özönvízszerű esőzés a Duna menti településeket is elárasztotta. Vajkán több utca is víz alá került, mivel rövid idő alatt olyan mennyiségű víz zúdult le, amit a csatornahálózat nem bírt elvezetni.

ÚJ SZÓ-HÍR

Vajka. A vasárnap délutáni özönvízszerű esőzés a Duna menti településeket is elárasztotta. Vajkán több utca is víz alá került, mivel rövid idő alatt olyan mennyiségű víz zúdult le, amit a csatornahálózat nem bírt elvezetni. Álló Donát, Vajka polgármestere elmondta, rövid ideig zuhogott az eső, de így is sok pince telt meg vízzel. „Óriási szél volt. A templom melletti teret most újítottuk fel, a vihar tövestül kicsavart itt egy közel ötvenéves fűzfát. Sajnos, kénytelenek vagyunk a frissen elkészült teret már most felújítani” – közölte Álló Donát, majd hozzátette, szerencsére több kárt nem okozott a vihar. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?