Szavazzon kedvencére

<p>Dunaszerdahely. Még két hét, és lezárul a Miss Hotel Therma 2014 szépségverseny internetes szavazása.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A döntés az internetezők kezében van: augusztus 15-ig voksolhatunk, hogy a 47 regisztrált lányból ki lesz az a 20 szerencsés, aki a Hotel Therma wellness-szálló kifutójára állhat 2014 őszén.

„Nagyon sokan kíváncsiak a lányokra, a jelenleg első helyen álló szépség közel 1500 szavazatot kapott. Még több mint két hét van a szavazás lezárásáig, akár az utolsó helyen állókból is lehetnek elsők” – mondta Alena Horná, a Hotel Therma marketingmenedzsere, aki arra buzdít mindenkit, szavazzon a kedvencére, hiszen meglehet, azzal az egy kattintással váltja valóra valaki álmát. A szavazás egyszerű: a www.therma.sk/miss weboldalon klikkeljünk a kedvencünkre, majd a Szavazás (Hlasovať) gombra, e-mail címünk megadásával pedig hitelesítsük a szavazatot.

„Idén újítottunk, megváltoztattuk a döntőbe jutás menetét. A személyes válogatón már nem vesz részt minden jelentkező, csak az a húsz lány, aki az internetes szavazáson a legtöbb voksot kapta” – mondta Alena Horná. A castingot augusztus 20-án tartják a Hotel Thermában, a lányokat szakmai zsűri értékeli, majd kiválasztja a 12 döntőst. „A válogató után a helyszínen elkészítjük a 12 döntős portfólióját is. Nehéz nap lesz ez a lányoknak, de bízom benne, hogy a profi sminkesekből, fodrászokból és fotósból álló fantasztikus csapatunk segítségével minden zökkenőmentesen folyik majd” – közölte Alena Horná. A döntőbe jutott lányokra idén is vár a négynapos „edzőtáborozás” a Hotel Thermában, amelynek a fénypontja a gálaest, ahol a lányok megmutatják magukat a közönségnek, a zsűri pedig kiválasztja a Miss Hotel Therma 2014 cím elnyerőjét.

„Egyik döntős lány sem megy haza üres kézzel. Támogatóink segítségével idén is értékes ajándékokat kapnak, amit ezúton is köszönünk” – nyilatkozta Alena Horná. A Miss Hotel Therma 2014 legszebbje idén az Exit Travel Club jóvoltából Milánóba utazhat, a Katkaparfumery.sk kozmetikai csomaggal lepi meg, az Admirál Kft.-től fehérneműt és fürdőruhát kap, az Esoline-ban koktélruhát választhat magának, a Deichmannban pedig kedvére válogathat a cipők között a vásárlási utalvány értékében, a Junior Golf Academyben golfozni tanulhat, a biztonságos vezetés alapjait a Driving Academy képzésén sajátíthatja el.

(PR, szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?