Sokáig nem találkoztak

Igazi futballünnep lesz holnap Pereden, 16 órától a helyi öregfiúk mutatják be, hogy nem felejtettek el futballozni: az 1965-ös járási bajnokságot nyert együttes az 1974-ben az I. A osztályba feljutó csapattal találkozik. Utána 17 órai kezdettel az V. liga újonca Tab gárdájával mérkőzik.

Igazi futballünnep lesz holnap Pereden, 16 órától a helyi öregfiúk mutatják be, hogy nem felejtettek el futballozni: az 1965-ös járási bajnokságot nyert együttes az 1974-ben az I. A osztályba feljutó csapattal találkozik. Utána 17 órai kezdettel az V. liga újonca Tab gárdájával mérkőzik. A futballklubok együttműködése 1972-ben kezdődött, amikor az 1947-ben a Peredről Tabra kitelepített Flaska Sándor kezdeményezésére a két tanácselnök, Alaksza Tibor és Farkas István hathatós segítségével szorossá vált az egyesületek viszonya. „Sosem felejtem el azt a szívélyes fogadtatást, s azt a szeretetet, amely körülvett bennünket” – emlékszik vissza Vankó István, az egykori balhátvéd. Aztán a hetvenes évek végén megszakadt a kapcsolat, amely 1997-ben kezdett újjáéledni. „A labdarúgással kezdődött a két település közti baráti viszony, amely 2001-ben csúcsosodott ki, amikor hivatalosan is a testvérvárosunkká vált Tab. Az öregfiúk és az ifjúsági együttesek rendszeresen találkoznak, de az A-csapatok több mint huszonöt esztendeje nem mérkőztek meg egymással” – mondta Borsányi Gyula polgármester. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?