Sikerhalmozó mocsonokiak

Tardoskedd. Szombaton a mátyusföldi községben zajlott a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség kupájának idei fináléja, melyben az immár két harmadik ligás kollektíva, a párkányi Juhcelpap és a mocsonoki Eldus küzdött a serlegért.

A serleggyűjtő mocsonokiak sikereinek kovácsai: Stanislav Szabo klubtulajdonos (balról) és vezetőedzőjük Meszlényi TiborMichal Hornický felvételeSzervezésből jelesre vizsgáztak a rendezők. A kupafinálét mazsorettek fellépése vezette be. A játéktérre az utánpótlás korosztály képviselői kézenfogva vezették példaképeiket. A helyi hangosbemondó külön üdvözölte a focicsemege illusztris résztvevőit. Köztük az irányító szövetség elnökét, Štefan Sapárt, illetve a dél-szlovákiai községből elszármazott egykori sokszoros válogatott futballistát, később sikeres edzőt, Szikora Györgyöt. A Duna-parti együttes szakvezetője csupán egyetlen csatárt küldött a kezdőtizenegyben pályára. Ennek ellenére az első negyedórát a párkányiak mezőnyfölénye jellemezte. Előbb Moravčík, majd két ízben Tárnyik veszélyeztette az ellenfél kapuját, ám Jašík hálója érintetlen maradt. A 16. percben a mocsonoki Maga remekbe szabott indításával Jenes lódult meg, aki az ellenfél kapusát kicselezve higgadtan gurított az üres kapuba. Öt perc elteltével Bernáth volt eredményes. A kétgólos hátrányba került, Juhcelpap trénere cserével reagált a bekapott gólokra, a 28. percben Bábskyval erősítette védencei offenzíváját. A 32. percben büntetőt reklamáltak a játékvezetőnél a vendégek, szerintük ugyanis Andrášik kézzel hárította Bábsky kapuba tartó lövését. Farkaš játékvezető azonban nem látott okot a közbeavatkozásra. Fordulás után a párkányiak nagy igyekezettel támadtak, a mocsonokiak viszont szervezetten védekeztek, gyors kontrákkal kísérleteztek. Éppen egy ilyen ellenakcióból növelte előnyüket az 51. percben Pavlík, aki Bernáth mintaszerű átadásából húzott hasznot. A párkányiak vert helyzetben sem csüggedtek. Bábsky fejese a léc fölött szállt el, Kamas lövését Jašík a kapufa segítségével hárította, Tárnyik kapáslövését pedig nagy bravúrral védte. A 75. percben Saláta fejesével megszerezték a becsületgólt. Az összecsapás hajrájában a kupagyőztes hálóőre kiütötte Bábsky lövését, a lepattanó labdára Tárnyik csapott le, aki azonban a kapu fölé durrantott. Megérdemelten szerezte meg az értékes trófeát a IV. liga délkeleti csoportjának szuverén győztese, mely minden alakzatban kiváló képességű játékosokkal rendelkezik. Ezen a párharcon vezette utoljára csatába a mocsonokiakat leköszönő sikerkovácsuk, Meszlényi Tibor, aki a folytatásban az V. ligába jutott peredieknél edzősködik.

ELDUS MOČENOK–JUHCELPAP ŠTÚROVO 3:1 (2:0). Gólok: Jenes (16.), Bernáth (21.), Pavlík (51.), ill. Saláta (75.). Sárga lap: .Palic, Jenes, Paľo, ill. Mankovecký, Vrtiel Urban. Játékvezető: A. Farkaš, 800 néző. MOČENOK: Jašík–Marcel Palic, Guláš, Andrášik, Erik Jenes, Paľo – Havran (66. Tomaček), Pavlík, Erik Palic, Maga – Jenes (85. Vidra), Bernáth (82. Oláh). ŠTÚROVO: Prohászka–Mankovecký, Marsal (70. Mišicák), Urbán, Vrtieľ, Sováb, Tárnyik, Kamas, Saláta, Moravčík, Harhovský (28. Bábsky).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?