Sikeres volt a gyűjtés

Rozsnyó. Kiértékelték a Segítsünk együtt (Pomôžte spolu s nami) nevű projekt keretében indult gyűjtést. A helyi Rehamenta polgári társulás önkéntesei több mint 43 ezer koronát gyűjtöttek össze a Tesco hypermarketben vásárló közönségtől. Tették ezt még tavaly decemberben, a négy adventi hétvégén.

Rozsnyó. Kiértékelték a Segítsünk együtt (Pomôžte spolu s nami) nevű projekt keretében indult gyűjtést. A helyi Rehamenta polgári társulás önkéntesei több mint 43 ezer koronát gyűjtöttek össze a Tesco hypermarketben vásárló közönségtől. Tették ezt még tavaly decemberben, a négy adventi hétvégén.

Az országszerte végbement gyűjtés mindazokon a helyeken, ahol Tesco áruház van, az embersegítő civil szervezetek támogatására irányult. Az eseményt Szlovákiában 2003-ban rendezték meg először a Szlovák Humanitárius Tanács és a Tesco Stores szervezésében. Minden helyszínen három-három önkéntes karácsonyi díszeket árusított, amelyeket a Tesco készíttetett saját költségén az aranyosmaróti védett műhelyben. Öt év alatt országszerte több mint 12 millió koronát sikerült így összegyűjteni, a 2007-es év döntötte meg a rekordot mintegy 3,5 millió koronával. Az évek során egyre több üzlet kapcsolódott be az akcióba, és egyre több szervezet élvezhette a támogatást. Ebben a viszonylatban is az utolsó év volt a döntő, 54 Tesco áruházban gyűjtöttek és 45 szervezetet támogattak. Összehasonlítva a legelső, 2003-as évvel, a számadatok minden tekintetben megduplázódtak. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?