Rudolf Schuster Bocatius című drámáját mutatják be a Kassai Állami Színházban

KOCSIS EDINAKassa.

KOCSIS EDINA

Kassa. Holnap, az év első premierjén Rudolf Schuster volt szlovák államfő Bocatius című előadását mutatja be a Kassai Állami Színház.

A darab Bocatius János kassai főbíró életútján vezeti végig a közönséget, nemcsak politika és a korabeli társadalom, hanem a hétköznapi emberek életébe is betekintést nyújt. Bocatius története hosszú ideje foglalkoztatja Rudolf Schustert, elmondása szerint ő a példaképe. „Annak ellenére, hogy három évszázad választ el minket egymástól, Bocatius János nagyon fontos szerepet játszott az életemben, a nehéz és a könnyebb napokon is. Több közös vonás is van az életünkben. Bocatiusnak is német gyökerei voltak, mindketten nagykövetek voltunk, engem leváltottak, ő fogságba került, és ott volt a felesége, Erzsébet is, aki kiállt a férje mellett. Olyan, mint ha az én Irenkámat látnám” – nyilatkozta Rudolf Schuster. Bocatius történetét a városi krónika alapján dolgozta fel.

Kutatásai során a városi levéltárban megismerkedett Csonka Ferenccel, aki egész életét Bocatius tanulmányozásának szentelte. „Tőle kaptam meg a Bocatius életéről szóló latin kézirat magyar fordítását, ezt szlovákra fordítottam és egy kétrészes rádiójátékot írtam belőle” – közölte Rudolf Schuster. Később egy Fő utcai szabadtéri előadás során a kassai közönség is megismerkedhetett a főbíró történetével. Ennek a darabnak a szerzője is Rudolf Schuster és – akárcsak az új darabban – abban is Milan Antol alakította Bocatiust. „A tizenhét évvel ezelőtt bemutatott darab nagy siker volt, de az évek múlásával mintha valami még kimondatlan maradt volna. Ezeket a kimondatlan kérdéseket próbáljuk megválaszolni. Kompakt drámai formát mutatunk be, amelynek bonyolultabb a szerkezete. Remélem, elnyeri a közönség tetszését” – mondta Milan Antol. A darabban a társulat tagjai és vendégművészek is szerepelnek – Bocatius János feleségét, Erzsébetet Dana Košická alakítja. Játszik a darabban többek között Cibula Péter, Tóbisz Titusz és Zetyák György is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?