Ittas vezetésért két évre eltiltották a vezetéstől, pénzbírságot is kapott, mégis hálás a komáromi rendőröknek

részeg sofőr k

Ján egy grillpartin fogyasztott alkoholt, ezután ült a volán mögé.

A rendőrség egy üzenetet tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben egy Ján nevű férfi arról írt, hogy megállították őt a komáromi rendőrök, az alkoholszondás vizsgálat során pedig a műszer 0,44 mg/l-t mutatott ki a szervezetében. Hozzátette, nagyon sajnálja, ami történt, és egyetért azzal, hogy ittasan nem szabad a volán mögé ülni. Mint írja, a rendőrök bevonták a jogosítványát, két évre eltiltották a vezetéstől és pénzbírságot is kapott, ő ennek ellenére is hálás a rendőröknek.

„Helyes lépés volt, és tisztában vagyok vele, hogy a felelőtlenségem miatt akár rosszabbat is elkövethettem volna, de a rendőröknek köszönhetően hamar véget ért, és köszönök mindent” – írta Ján a rendőrségnek Facebookon. Hozzátette, szégyelli magát a történtek miatt.

A rendőrség az eset kapcsán figyelmezteti a sofőröket, ittasan, alkoholos befolyásoltság alatt soha ne üljenek a volán mögé, alkoholfogyasztást követően pedig inkább válasszanak más, alternatív módot a hazajutásra. „...és még ha Önnek nem is esik baja, egy ártatlan ember fizetheti meg az árát a felelőtlenségének” – zárja a bejegyzést a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?