Pozbán minden gyerekért megküzdenek

Pozba/Udvard/Tardoskedd. Jó hírekkel szolgált Tóth Valéria, az Érsekújvári és a Lévai járás határán található pozbai magyar alapiskola igazgatója.

Az érsekújvári járásbeli nagy településeken nincs gond az utánpótlássaCsuport István felvételeJelenleg négy elsősük van, ám ősztől nyolcan kezdik meg a tanulmányaikat az iskola első évfolyamában. A helyi magyar tanintézmény egyfajta gyűjtőiskolának számít a környékbeli településeken – Besén, Baracskán, Felsőpélen, Töhölben – élő magyar gyerekek számára, bár a két utóbbi faluból egyre ritkábban jönnek magyar gyerek. Pozbán két évvel ezelőtt hatvanhárom gyerek járt iskolába, közülük tíz elsős. A gyerekek összlétszáma alig észrevehetően ugyan, de csökkent, mivel néhányan elköltöztek a faluból. Az Illyés Közalapítványnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, az oktatási tárcának, a kormányhivatalnak, a Videó Alapítványnak és a magyarországi Veresegyház önkormányzatának köszönhetően modern iskolabusza van Pozbának.

Az iskola vezetése szerint a születések számát tekintve az elkövetkező években biztosított az intézmény jövője. „A most beíratott gyerekek közül öt pozbai, kettő pedig Baracskáról, egy Beséről jár majd be” – tájékoztatott Tóth Valéria. A más településekről érkező óvodások szülei rendszerint már az itteni alapiskolát választják, mivel az iskolabusznak köszönhetően biztosított az utazás. Az Érsekújvári járás két legnagyobb településén, Tardoskedden és Udvardon is elégedettek a február eleji beíratások eredményeivel. Tóth Szilvia, a tardoskeddi Szemerényi Károly Alapiskola igazgatója elmondta, jelenleg 17 elsősük van, ősztől azonban már 32 tanulójuk lesz, ebből hat gyerek a szlovák nevelési intézményből jön. (száz)

Párhuzamos osztályt nyitnak

A Majtényi Adolf Alapiskolában ugyancsak 32 leendő elsőst tartanak nyilván. A faluban ebben a tanévben is párhuzamos osztályban tanul 34 elsős. Glucharov Rozália igazgató lapunknak elmondta, a beíratottak között egy zsitvabesenyői gyerek is van, a közeli településen ugyanis néhány éve megszűnt a magyar alapiskola felső tagozata, ezért a leendő kis elsőst már abba az intézménybe íratták be a szülők, ahol az idősebb testvére tanul. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?