Pénz- és játékosínség Zselízen

Zselíz. A tavaly még egy emelettel feljebb játszó zselíziek a nyári hetekben tovább gyengültek. Az immár Pavol Sakáč edző által irányított hazaiak ugyan a bajnoki fordulót megelőzően nagyon fogadkoztak, ám harmadik őszi fellépésük fiaskóval végződött.

Hét gólt kaptak szombaton hazai pályán a zselíziek (világos mezben)Pompos Péter felvételeNegyedórás késéssel kez-dődött a szombati összecsapás. Ezúttal nem a vendégekre kellett várni. A pénzszűkében lévő zselíziek szakvezetése ugyanis csupán nagy nehézségek árán tudott tizenegy hadba fogható futballistát összeszedni. A vendéglátók trénere még a tartalékkapus Vincúrt is pályára vezényelte, aki szokatlan poszton, a csatársorban jutott szóhoz. Éppen Vincúr előtt adódott a mérkőzés első gólhelyzete, aki azonban gyatra megoldást választott, a kapu mellé célzott. A 19. percben szereztek vezetést a vendégek, Palacka lövése a bal alsó sarokban landolt. A 42. percben ismét Palacka volt eredményes. Középkezdés után Procházkához került a labda, aki a megzavarodott hazai védők díszkíséretében növelte az érsekújvári fakó vezetését. Fordulás után továbbra is a Nyitra-parti kollektíva játszott fölényben. Az 56. percben Farkas a 16-oson belül felvágta Palackát, a megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette. Húsz perc elteltével Poništ 25 méterről a jobb felső sarokba durrantott. A vendéglátók a 82. percben szépítettek. Poništ leterítette Sovábot, a 11-est Schwarcz lőtte a hálóba. Egy perccel később a csereként beállt Dang Van állította be a végeredményt. A mezőny érsekújvári újonca alaposan megleckéztette a sorozatban harmadik vereségét elszenvedett hazaiakat.

ŽELIEZOVCE–NOVÉ ZÁMKY B 1:7 (0:3). Gólszerzők: Schwarz (82. – 11-esből), ill. Palacka (19., 42., 56. – 11-esből), Procházka (43.), Hajko (46.), Poništ (76.), Dang Van (83.). Sárga lap: Farkas, ill. Poništ. Játékvezető: Slomkowski, 60 néző. ŽELIEZOVCE: Barecz–Styecz, Farkas, Schwarcz, Berecz, Sováb, Bielik, Kristofoli, Tóth, Čudai, Vincúr. NOVÉ ZÁMKY B: Nagy–Mucha, Poništ, Buranský, Kovács (Dang Van), Maráz, Močkor (Hatina), Matúš, Procházka J. (Balogh), Palacka, Hajko.

Edzői vélemények

Pavol Sakáč (Želiezovce): „A folytatásban az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy mobilizáljuk a hitehagyott, foghíjas játékosállományunkat.”

Jozef Chovanec (N. Zámky B): „A legelején még tartottam is a hazaiaktól, akik több gólhelyzetet dolgoztak ki, puskáztak el. Később elkezdtük a gólgyártást, és fölényes győzelmet arattunk az egykor szebb napokat megélt zselíziek otthonában.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?