PENGE

Az érintettség derűje

Esterházy Péter mondta könyvheti megnyitóján Németh Gábor könyvéről: „Hosszútávfutónak gondolom Németh Gábor Egy mormota nyara című regényét, jó sorsot remélek neki (...) Radikális és jól olvasható regény, ritka elegy.” Azt pedig már NG mondja EP új könyvéről, hogy „A mondatpokol sötétje. Ugyanakkor némi fény: az a bizonyos ontológiai derű. (…) A »derű« szó az etimológiai szótár szerint a dérből származik. A nyelv úgy tudja, ha az ember felnéz az égre, a dér hideg fényében látja felhőtlennek. Most akkor majd ehhez a gombhoz kellene kabátot keresni.”

Rögtön itt van ez a „pedig már”. Erről mind EP, mind NG mondana valamit, a modorosságáról, a telítettségéről, a divatjáról… Talán az a különbség, hogy EP inkább mintha „kicsit fentebbről” mondta volna (lásd ontológiai derű), NG pedig inkább horizontálisan, némiképp benne állva. „Lapos és tiszteletreméltó klisé” (93.), mint amilyenek életünket kísérik annak minden állomásán és minden útján. Az érintettség derűje. Ahogy a Mormota főhőse megjegyzi, Ottlik egyik korai novellájában a belőle áradó „erős és hideg fény” (179.) foglalkoztatta.

NG egy interjúban mondja a könyvéről, hogy a szövegként jól működő részek írás közben egy olyan egyes szám első személyű elbeszélőt adtak ki, akivel nem tudott egyetérteni. Ezért, hogy távolabbivá tegye, helyszínvadásszá tette (filmek jeleneteinek helyszíneit választja ki), aki fiának meséli el történetét, hogy miként keresett egy Byronról szóló giccses vámpírfilmhez helyszíneket (vö. a főhős szerint már nincs művészet: „dasein helyet design” [17.], ha valami mégis művészet, az az utca emberének túlélési képessége). Az alaphelyzethez a hihetetlenül pontos nyelv segítségével aztán könnyen kapcsolhatók a különböző helyszínek, szövegrészletek, utalások: Budapest, Balaton, Róma… Byron, Camus, a Korán, Széchenyi intelmei fiához…

S hogy mi lehetett NG oka, hogy még jobban eltávolodjon a főhős-elbeszélőtől?

A főhős szerint helyszín, jellem és cselekmény egységet alkot, egymásból kikövetkeztethető. Ellenben a regényben nagyon sok olyan helyszín, jellem és cselekmény található, ahol/akik révén (illetve amelyekben) nincs mód a párbeszédre. Nem értik egymás nyelvét. Semmilyen értelemben sem. „Félelmetes világról” beszélnek például, „amibe mindent bele lehetett képzelni”, „azt a néma hadsereget, ami egy cigánygyerek hátországa volt”, de képbe kerülnek a feketék és az arabok, és sokszor, pl. Theo van Gogh filmrendező meggyilkolása kapcsán a fehérek is. Talán az is ráció uralta világunk empátiahiányára hívja fel a figyelmet, hogy a főhős nem érti a hit és a filozófia metafizikája közti különbséget (101.). Nem is juthatunk végül máshova, mint olyan helyszínre, ahol egyébként a Byron-vámpírnak el kell majd pusztulnia, ahol a „mormota nyara” és a „tulajdonképpeni létezés” szókapcsolat megint újabb értelmet nyer, de főleg ahol érvényes a Csehov-idézet: „Ha az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor a harmadikban el kell, hogy süljön.” (201.)

Németh Gábor: Egy mormota nyara. Kalligram, Budapest– Pozsony, 2016. 203 oldal.

Értékelés: 9/10