Ötvenezer euró Szentesnek a balesetveszély elhárítására

A munkálatok a jövő év elején kezdődhetnek el, a pénzt a legveszélyesebb szakasz felújítására költik.SzentesÖtvenezer eurót ítélt meg a bodrogközi községnek a kormány Tőketerebesen tartott kihelyezett ülésén.

A munkálatok a jövő év elején kezdődhetnek el, a pénzt a legveszélyesebb szakasz felújítására költik.

Szentes

Ötvenezer eurót ítélt meg a bodrogközi községnek a kormány Tőketerebesen tartott kihelyezett ülésén. A pénzből a megrongálódott kőfalat állítanak helyre.

Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere lapunknak elmondta, a Hegyalja utca talaját évszázados kőfal tartja, ám az több helyen beomlott és egyes tartópillérek is megrongálódtak. A problémát egyebek mellett a talajerózió és a megnövekedett forgalom okozta, a balesetveszélyes helyzet megoldása nem halogatható tovább. A kormány által odaítélt pénzből a legrosszabb állapotban lévő szakaszokat javíthatják meg. A tervek szerint a kőfal helyett betonfalat építenek, amely jobban ellenáll majd a rezgéseknek és az időjárás viszontagságainak, ezzel az egész utca talaját stabilizálhatják. A község előző vezetése még 2005-ben hasonló módon – betonfal és pillérek építésével – támasztotta meg a parcella egy részét, de a munkálatokat a Hegyalja utca más részein is folytatni kellene. Ha az ígért támogatás megérkezik a falu számlájára, a tervek jövő tavasszal valósulhatnak meg, 2–3 hét alatt elvégezhetik a munkát.

A Szenteshez közeli Királyhelmecen szintén hasonló problémával küzdenek, ott évek óta a Templomsor utcában található kőfalak meggyengülése okoz gondokat. Néhány éve a református templomot szegélyező fal omlott le, ott is betonfal építésével próbálják megoldani a helyzetet. Az út másik oldalán specilális eljárással stabilizálták az utca talaját, ugyanis a közeli boltok és lakóházak tulajdonosai jelezték, elmozdult a kőből épült tartófal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?