Komárom. Az idén aranylakodalmukat ünneplő komáromi házaspárokat köszöntötte tegnap Bastrnák Tibor, a város polgármestere.
Az első ízben, hagyományteremtő céllal megrendezett ünnepségen a meghívott 25 pár közül 15 jelent meg és vehette át a város emléklapját.
Ötven éven át együtt jóban és rosszban
Az első ízben, hagyományteremtő céllal megrendezett ünnepségen a meghívott 25 pár közül 15 jelent meg és vehette át a város emléklapját. Bastrnák Tibor köszöntőjében kiemelte: rendezvényükkel a családi összetartozás fontosságát szeretnék hangsúlyozni, példaként állítva az idős párokat a fiatal házasok elé. Azokat, akik évtizedekig kitartottak egymás mellett. „Párban a bánat osztódik, az öröm sokszorozódik” – tette hozzá a polgármester. A jelenlévőknek a helyi művészeti alapiskola diákjai színvonalas műsorral kedveskedtek. Ezentúl karácsony közeledtével a város évről-évre meg szeretné rendezni ezt az ünnepséget. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.