Ön szerint nehezebb egy kisiskola fenntartása, mint egy központi nagy iskoláé?

Molnár Péter, 55 éves, Vághosszúfalu, a helyi kisiskola igazgatója:
Szerencsénk van, hogy az iskolaépület teljesen rendben van, száraz, meleg, nem ázik be, így az energián és vízen kívül más kiadás erre nincs. A legnagyobb tételt a fűtésre szolgáló gáz jelenti, a villanyenergiára és vízre nem sokat fizetünk.

Molnár Péter, 55 éves, Vághosszúfalu, a helyi kisiskola igazgatója:

Szerencsénk van, hogy az iskolaépület teljesen rendben van, száraz, meleg, nem ázik be, így az energián és vízen kívül más kiadás erre nincs. A legnagyobb tételt a fűtésre szolgáló gáz jelenti, a villanyenergiára és vízre nem sokat fizetünk. A másik dolog a gyerekek létszáma, mert eszerint kapjuk majd a fejpénzt, de ennek a nagyságáról egyelőre nem tudunk semmit. Az ezzel foglalkozó cikkekben azt olvastam, hogy az ilyen kisiskolákra, mint a miénk, magasabb fejpénz jut majd, mert tudják, hogy a gyereklétszám alapján kijáró pénzből az épületet, akármilyen jó állapotban van is, nehéz lenne fenntartani. Nálunk két összevont osztályban tanítunk, az első és a második évfolyamban összesen kilenc, a harmadik-negyedikben 12 gyerek lesz. Ez nem is olyan kevés, hiszen vannak teljes szervezettségű iskolák, ahol hét-nyolc gyerek van, és külön évfolyamba járnak. Úgyhogy nálunk egy tanítóra több gyerek jut, mint sok teljes szervezettségű iskolában. Ha a község is valami kis részszel hozzájárul a kiadások fedezéséhez, akkor itt nem szabadna, hogy probléma adódjon az iskola működésében.

Kankula Éva, Hosszúszó polgármestere:

Hosszúszó 620 lakosú település, ahol két osztály működik. A magyar osztályban kilencen, a szlovákban tizennégyen járnak. Az energia megfizetése a legnagyobb gond. Nem kapjuk meg a megfelelő pénzösszeget, ami elengedhetetlenül szükséges lenne az iskola üzemeltetéséhez. Villannyal fűtünk, ami nagyon megterheli a költségvetést, ugyanis ezt előre kell fizetni. Addig nem vásárolhatunk még egy mosóport sem, amíg nem tudjuk, hogy miből fizetjük ki az energia árát. Ha pedig szükségünk van például 40 mázsa szénre, nem vehetünk meg egyszerre csak 15 mázsát, mert nincs rá pénz.

Makkai Lászlóné, iskolaigazgató, Szentes:

Amióta az önkormányzatok lettek az oktatási intézmények fenntartói, tapasztalataim szerint javult a kisiskolák helyzete. A falu elöljáróival együtt könnyebben, egyszerűbben oldhatjuk meg az iskolánkat érintő problémákat. Bensőségesebb lett a viszonyunk a szülőkel, és az óvodával is jobban tudunk együttműködni. Ilyen családias légkör azért alakulhatott ki közöttünk, mert egy kisebb közösségben inkább odafigyelünk egymás gondjaira, mint egy nagyobb, több száz gyermeket oktató intézményben.

Gátasi Irén, a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, Érsekújvár:

A gázt júniusban kikapcsolták, és a vízművek is a felgyülemlett adósság miatt a víz kikapcsolásával fenyegetőznek. Itt legalább akkora, ha nem nagyobb gondok vannak, mint a kisiskolákban. Jelenleg az iskola energiaszolgáltatókkal és vízművekkel szembeni adóssága 311 ezer korona, de ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan 224 ezer koronát kapunk a tanévkezdési nehézségek leküzdésére. Csakhogy ez nem lesz elég! Múlt héten kint járt az állami egészségügyi intézet higiénikusa, és nagyon sok kifogást emelt, a korábbi jegyzőkönyvek szerint már ki kellett volna festetni a falakat, rendbe hozatni a mellékhelyiségeket és a padlóburkolatot. A valóság viszont az, hogy csak egy osztály kifestésére és a padlóburkolaton keletkezett lyukak lebetonozására futotta, az öreg székek, asztalok a gondnok jóvoltából lesznek idén újra használhatók.

Kulcsár Erzsébet, a csatai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója:

Az idén 11 elsősünk van, iskolánkba összesen 98 gyermek jár, s ez a létszám végképp nincs arányban az iskolaépület nagyságával és fenntartási költségeivel. December végéig szigorú spórolással ugyan, ám még képesek vagyunk egyensúlyban tartani a költségvetést, de tartok tőle, hogy a fejpénz bevezetése után, illetve azután, hogy jövőre a rezsiköltségnek csak 90 százalékát térítik meg, a jövő évben már veszélyeztetheti iskolánk további zavartalan működését. (szaz, kov, gl, leczo, buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?