Nemzetközi fekvőkerékpáros találkozó lesz Karván

Karva |

<p>Százötven fekvőkerékpárost várnak Karvára a harmadik rekustalálkozóra. Szlovákiában ez az egyetlen olyan rendezvény, ahol a fekvőbringások találkozhatnak.</p>

„A találkozót hagyományosan a karvai majális időpontjához (április 30.) igazítottuk. Eddig százharmincan jelezték részvételi szándékukat Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból, Romániából és Szerbiából, de további jelentkezőket is várunk” – mondta Marcsa András (Bandi) szervező. Az érdeklődők csatlakozási szándékukat az erre a célra létrehozott Facebook-oldalon jelezhetik (III. Fekvőkerékpáros találkozó). A tavalyi rendezvényen 145 fekvőkerékpáros vett részt. A legtávolabbról tekerő résztvevő különdíjat kapott. „Idén is lesznek különdíjak. Elismerést kap például a legötletesebb reku” – ígéri a szervező. A négynapos rendezvény pénteken (április 28.) kezdődik. Szombaton és vasárnap délelőtt a résztvevők kisebb túrán vehetnek részt. Vasárnap egy órakor kezdődik a verseny, ahol lesz lassúsági és gyorsasági szám, valamint szlalom is.

A karvai fekvőkerékpáros találkozó egyedülálló Szlovákia-szerte. Magyarországon Erdőtarcsán és Agárdon is szerveznek hasonló rendezvényt. „Csehország e tekintetben rekorder. Uherský Brodban idén tizenötödik alkalommal szervezik meg a találkozót, amelyen átlagosan kétszázötven fekvőkerékpáros szokott rész venni” – mondta Marcsa Bandi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?