Nácizmus az iskolában

Kisbaromlak (Braňovo)/Ud?vard (Dvory nad Žitavou). Iskolavezetőkkel és polgármesterekkel találkozott a napokban az érsekújvári járásbeli Kisbaromlakon Ján Štark, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság vezetője, ahol a többi közt a szélsőséges mozgalmak veszélyekről is szó esett.

Alap- és középiskolásoknál is egyre gyakrabban találni ilyen és ehhez hasonló antiszemita, idegengyűlölő szöveget tartalmazó tárgyakatRendőrségi képarchívumA kerületi rendőrfőkapitány az értekezleten elsősorban arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok (új)náci szimbólumok festésével, ilyen jelvények és rajzok viselésével hivalkodnak.

Kóta Róbert, az Udvardi Összevont Középiskola igazgatója lapunknak elárulta, iskolájukban nyíltan foglalkoznak nemcsak a drogproblémával, hanem ezzel a jelenséggel is. Kóta kérésére a rendőrség nemrég drograzziát tartott az intézményben, az akcióról az igazgató még a helyetteseit sem értesítette előre. „Nagy öröm és megkönnyebbülés volt számunkra, hogy a fiataloknál semmiféle drogot, vagy annak használatára utaló nyomot nem találtak. Nem ez volt az utolsó ilyen ellenőrzés az iskolánkban – hangsúlyozta Kóta. A megyei fenntartású intézmény vezetése legutóbbi ülésén döntést fogadott el azzal kapcsolatban is, hogy a történelem- és etikaórákon a pedagógusok a jövőben kiemelten foglalkoznak a holokauszt eseményeivel, és külön felhívják a diákok figyelmét azokra a gaztettekre, amelyek a már-már „divatossá vált” náci szimbólumok hátterében állnak, és többmillió emberáldozatot követeltek.

Az utóbbi hónapokban sajnálatos módon ebben a régióban is jócskán megszaporodtak a különféle neonáci megnyilvánulások, sajnos, az iskolákban is. Tavaly novemberben a szemerei (Semerovo, Érsekújvári járás) alapiskola falára festett feliratok miatt indult nyomozás fiatalok ellen. Idén év elején a közeli Jászfalun egy 15 éves fiú ellen indult eljárás, aki „Heil Hitler!” kiáltással köszönt a tanárainak, és újnáci jelképeket rajzolt a füzeteire. Szemerén a lakosok a kerítésen és a járdán is találtak ilyenfajta mázolmányokat. Udvardon nemrég egy 18 éves fiatalember szórakozásból náci jelképekre emlékeztető jelekkel „díszítette” 16 éves barátja kabátját. Később azt mondta a rendőröknek, hogy nem tudta, mit jelképez a horogkereszt, és azt sem, hogyan kell pontosan lerajzolni. (száz)

Nem marad el a büntetés

A pedagógusok feladata lesz az etika-, történelem- és osztályfőnöki órákon figyelmeztetni a diákokat, hogy az (új)náci szimbólumok viselése, festése miatt komoly összeütközésbe kerülhetnek a törvénnyel. A rendőrök azzal vádolhatják őket, hogy az alapvető emberi jogok és szabadságok elnyomását hirdető mozgalmak támogatói. Az ilyenfajta törvényszegésért, a gyanús „firkákért” akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik a meggondolatlan diákot. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?