Mennyire szabad a szabad internet?

Juncker, az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében rámutatott a digitális technológiák fejlesztésének fontosságára.

Juncker, az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében rámutatott a digitális technológiák fejlesztésének fontosságára. Úgy nyilatkozott, hogy 2020-ra az unió minden városába elérhetővé kell tenni az ingyenes vezeték nélküli internetszolgáltatást, 2025-re pedig illene az egész kontinensen bevezetni az 5G hálózatot. Nincs e célokkal kissé ellentétben az európai bíróság napokban hozott döntése, mely szerint jelszóval kell védeniük az ingyenes wifit kínáló szolgáltatóknak a hálózathoz való hozzáférést? Hol itt

a szabad internet?

Az Európai Unió bíróságának 2016. szeptember 15-én a C-484/2014 ügyben hozott ítélete afféle kompromisszumos megoldásnak tekinthető. A bíróságnak egyensúlyt kellett teremtenie két egymásnak feszülő érdek között. Az egyik oldalon a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelme, a másikon a vállalkozási szabadság és az internetfelhasználók tájékozódási szabadsága állt. Az alapkérdés, hogy fennáll-e Tobias McFadden, egy németországi fény- és hangtechnikai üzlet vezetőjének felelőssége amiatt, hogy az üzlete által biztosított vezeték nélküli hálózatot (WLAN) egy harmadik személy jogellenes tevékenységre használta fel. Egy, az üzletvezetőhöz nem köthető felhasználó ugyanis fájlmegosztó weboldalak útján (peer-to-peer) nyilvános letöltésre kínált fel egy olyan zeneművet, amelynek szerzői jogai a Sonyt illetik meg. Mivel a hangfelvétel engedély nélküli felhasználását a McFadden vállalkozása által működtetett wifihálózat tette lehetővé, a Sony Music Entertainment Germany GmbH McFaddentől követelt kártérítést.

Az ügyben az I. sz. müncheni területi bíróság jár el. Bár a bíróság számára világos, hogy maga az üzletvezető nem sértette meg a Sony szerzői jogait, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy mint szolgáltatót közvetett felelősség terheli amiatt, hogy az általa nyújtott internetes hálózatot nem tette biztonságossá.

Tagállami bíróságként azért terjesztette az ügyet az európai fórum elé, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás keretében döntsön arról, hogy a wifihálózatot nyújtó vállalkozás közvetett felelősségrevonása ellentétes volna-e az elektronikus kereskedelemről szóló uniós irányelvvel.

Mc Fadden azzal érvelt, hogy a fent említett irányelv nem kötelezi őt, egyszerű adattovábbítót arra, hogy az általa továbbított információkat nyomon kellene követnie, illetve hogy jogellenes tevékenységre utaló körülményeket kellene kivizsgálnia.

Az uniós bíróság megállapította, hogy a 2000/31/EK irányelv valóban kizárja az internetkapcsolatot biztosító szolgáltaltó felelősségét a továbbított tartalomért, ha nem ő kezdeményezi az adatátvitelt, nem ő választja ki az adatátvitel címzettjét és maga nem választja meg vagy módosítja a továbbított információt.

Másrészt viszont a bíróság nem tartja az irányelvvel ellentétesnek azt sem, ha az eljáró nemzeti hatóság a szerzői jogok védelméért elrendeli, hogy a hírközlő hálózathoz hozzáférést biztosító szolgáltató a jogsértés megszüntetése vagy megelőzése végett olyan jelszóvédelemmel lássa el a hálózatot, mely a jelszó megszerzéséért rákényszeríti a felhasználókat arra, hogy felfedjék kilétüket.

A tájékoztatás nem minősül

jogi tanácsnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?