A testület tagjai kilátogattak a legutóbbi önkormányzati ülés előtt a Szent Erzsébet szigetre, ahol a sportklubok képviselőivel és a lakosokkal találkoztak. Nagyszabású átalakításon megy át a parkerdő sport komplexuma, a város ilyen módon is támogatja a városi sportklubok működését és a fiatal tehetségek felkarolását.
Megújul a Szent Erzsébet sziget sport komplexuma
Több alkalommal szó volt az önkormányzati ülésen arról, hogy járási székhelyhez nem méltó körülmények uralkodnak a sportlétesítményben, és teljes körű felújításra szorul. A városi hivatal tájékoztatása szerint a Szlovák Atlétikai Szövetség támogatásának köszönhetően nyolcpályás, 400 méteres oválpálya épülhet Érsekújvárban.
A támogatást még tavaly nyáron hagyták jóvá a városnak. A futópálya jócskán elavult, és már évek óta nem felel meg az előírásoknak, nem segített volna rajta a toldozás sem. Nyitra megye önkormányzata az érsekújvári parkerdő atlétikai pályájának korszerűsítését 350 ezer euróval támogatta. A sportlétesítmény teljes felújítása a tervek szerint több mint egymillió euróba kerülne, a város mintegy 300 ezer eurót szán erre a célra a költségvetésből. Nagy visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon a projekt azon része, mely szerint a labdarúgópályának az UEFA követelményeinek kell megfelelnie és legalább 4700 látogatót befogadó, fedett nézőteret építenének a régi, mára lebontott helyére. Európai uniós támogatásból folytatnák a tervezett felújítási munkálatokat a járási székhelyen.
A képviselők egy része azon az állásponton van, hogy a felújítást követően a bekötőutat és a parkolási problémákat is meg kell oldani, de ezzel kapcsolatban még nem született döntés a testületben. A Szent Erzsébet sziget az érsekújváriak kedvelt kirándulóhelye, mivel közel található a város központjához és kerékpáron, gyalogosan is megközelíthető. Fából ácsolt játszótér és szabadtéri kondi park található a fák között. A vízpart közelében padokat, tűzhelyeket létesítettek a kirándulóknak és gördeszka pályát adtak át a fiataloknak évekkel ezelőtt, ahol számos versenyt rendeztek és gördeszka iskolát indítottak.
Érsekújvárban évente mintegy 700 ezer eurót fordít az önkormányzat a sportklubok támogatására és a tehetséggondozásra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.