Meggyőzni a szomszédot

Tajti. „A magyar belügyminiszter nem járt hétfőn a Cered–Tajti határon, tudomásom szerint csak novemberben látogat ide” – cáfolta a Medvesalján felröppent híreket Czene Árpád, Cered polgármestere.

Tajti. „A magyar belügyminiszter nem járt hétfőn a Cered–Tajti határon, tudomásom szerint csak novemberben látogat ide” – cáfolta a Medvesalján felröppent híreket Czene Árpád, Cered polgármestere. Ám a térségben tartózkodó Milan Marčok besztercebányai megyefőnök kedden a térség polgármestereinek és néhány megyei képviselőnek a társaságában megtekintette a határ szlovák oldalát. A látvány szinte sokkolta, elmondta, felveszi a kapcsolatot Salgótarjánban a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökével és közösen tesznek lépéseket a Tajti– Cered határszakasz megnyitásáért. „Az ide vonatkozó dokumentumokat eljuttatjuk a megyefőnöknek és közösen tesszük meg a határ megnyitására vonatkozó lépéseket” – mondta Hunyák József, Ajnácskő polgármestere, a megyei parlament medvesaljai képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?