Losonciak a kontinensviadalon

Besztercebánya. Áprilisban Tiszaújvárosban zajlott az amatőrök Európa-bajnoksága második fázisának selejtezője. Ezen hazánkat a közép-szlovákiai focibajnokságokban játszó csapatok legjobbjai alkotta együttes képviselte nagy sikerrel, hiszen csoportelsőséget szerezve kivívta a döntőbe jutást.

Az említett térség legjobbjai a magyarországi erőpróbán veretlenül vették az akadályokat. Mindhárom vetélytársukat (Magyarország, Görögország, Litvánia) legyőzve szereztek csoportelsőséget. Szuverenitásukat bizonyítja, hogy három párharcukon csupán egyetlen gólt kaptak, ellenfeleiknek tíz gólt rúgtak. A tiszaújvárosi szervezők ráadásul országos válogatottunk kiemelkedő egyéniségeit, Kuciakot (a legjobb kapus) és Šidlot (legeredményesebb góllövő) különdíjjal jutalmazták. Amatőr labdarúgóink profiszinten teljesítettek, ennek köszönhetően bekerültek a kontinensbajnokság döntőjébe, melyre július 3-7. között Lengyelországban kerül sor.

Az Eb-döntőre való felkészülésről, az ellenfelekről, az esélyekről az immár II. ligás losonci LAFC sikerkovácsa, Vojtech Kováč, az edzői hármasfogat egyik tagja tájékoztatta lapunkat. „Ma és holnap a Besztercebánya közelében található radvani sporttelepen találkozunk kiszemeltjeinkkel. Figyelmet érdemel, hogy a bővebb keretbe a legtöbben a közép-szlovákiai III. liga bajnokcsapatából, szám szerint öten, kaptak meghívót. A rövid lélegzetű edzőtáborozáson egy előkészületi találkozót játszik a csapat, orvosi ellenőrzést abszolválnak a játékosok. Ezt követi a keretszűkítés. Ami az Európa bajnokság mezőnyét illeti, rajtunk kívül még Bulgária, Csehország, Románia, ĺrország, Spanyolország, Ukrajna és Lengyelország együttese küzd majd a trófeáért. Időközben elkészítették a csoportbeosztást, mi az A-csoportban a hazaikkal (június 3., Brzeszko), a csehekkel (június 5., Proszowice) és a bulgárokkal (július 7., Zabierzow) mérkőzünk a továbbjutást jelentő csoportelsőségért. Minden párharc kezdete 17.00 óra. A versenykiírás értelmében a két csoportgyőztes a döntőben (július 9.) méri össze tudását, helyosztókra nem kerül sor. Esélyekről felelőtlenség lenne nyilatkozni, hiszen nem ismerjük az ellenfelek erejét. Egy biztos: mindent megteszünk annak éredekében, hogy tudásunk legjavát nyújtsuk a legeredményesebb európaiak erőpróbáján” – sorolta a részleteket Vojtech Kováč.

Amatőrválogatottunk bővebb kerete

Perniš (Podbrezová), Dorotovič (Dukla Banská Bystrica), Fojtík (Rakytovce), Plančo (Dolný Kubín), Gavlák, Šidlo, (Čadca), Laco, Kopernický (Liptovský Mikuláš), Mihál, Kubinec (Zvolen), Frátrik (Bánová), Obert (Žiar nad Hronom), Privitzer, Šavol (Turčianske Teplice), Drugda, Ilko, Pračko, Berky, Lupták (Lučenec).

Edzők: Ján Petrák, Ivan Šimček, Vojtech Kováč.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?