Lehetőség a képzetlen munkaerőnek

SáróSzlovákiában az elmúlt időszakban látványosan csökkent az állástalanok száma, továbbra is jelentős gondot okoz azonban a hosszú távú munkanélküliség. Országos szinten jelenleg mintegy 300 ezer embernek nincs munkája, közülük minden második már több mint egy éve képtelen elhelyezkedni.

Sáró

Szlovákiában az elmúlt időszakban látványosan csökkent az állástalanok száma, továbbra is jelentős gondot okoz azonban a hosszú távú munkanélküliség. Országos szinten jelenleg mintegy 300 ezer embernek nincs munkája, közülük minden második már több mint egy éve képtelen elhelyezkedni. Rajtuk kíván most segíteni a földművelésügyi tárca. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter ezt tegnap a Lévától 14 kilométerre délre fekvő Sáró (Šarovce) mezőgazdasági farmján jelentette be, amely az egyik legnagyobb hazai zöldségtermesztő vállalkozás, és amely nagy számban ad munkát olyan embereknek, akik máshol nem tudnának elhelyezkedni. A Kiss-farm nagyjából 100–150 embert, elsősorban helyi romákat foglalkoztat kora tavasztól késő őszig. „Úgy gondolom, ez a legjobb módja annak, hogy a szakképesítés nélkülieknek is megélhetést biztosítsunk, ezért szeretném elérni, hogy a kisebb zöldség- és gyümölcstermesztőknek a lehető legtöbb támogatást megadjuk a szociális és vidékfejlesztési programokon keresztül” – nyilatkozta Matečná. Erre már csak azért is szükség lenne, mivel a helyzet egyre kritikusabb: a mezőgazdaság ma már csupán 51 ezer embert foglalkoztat, ami az összes alkalmazott alig 2 százaléka. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?