Lassan helyreáll a rend a Minit gyárban

Egy héttel a tűz után már maradéktalanul teljesíteni tudja a megrendeléseket a Minit gyár.Dunaszerdahely„Az első sokkon túl vagyunk, most már mindenki teszi a dolgát” – mondta Ambrovics László, a Minit fagyasztott pékárut gyártó dunaszerdahelyi gyár társtulajdonosa és igazgatója.Június elsején regge

Egy héttel a tűz után már maradéktalanul teljesíteni tudja a megrendeléseket a Minit gyár.

Dunaszerdahely

„Az első sokkon túl vagyunk, most már mindenki teszi a dolgát” – mondta Ambrovics László, a Minit fagyasztott pékárut gyártó dunaszerdahelyi gyár társtulajdonosa és igazgatója.

Június elsején reggel kilenc óra körül, a karbantartási munkák alatt lángok csaptak fel a gyártócsarnokban, a tűz percek alatt elborította az épületet. A tűzoltóknak csak órák múlva sikerült megfékezniük, majd délutánra teljesen eloltaniuk a lángokat. Az igazgató szerint rutinmunkákról volt szó, történetesen egy futószalag cseréjéről, amit rendszeresen végeznek, ilyenkor a gyártás is szünetel. Így volt ez pénteken is, a tűz keletkezésekor. A tűzoltók egész Dél- illetve Nyugat-Szlovákiából óriási erőkkel vonultak a helyszínre, több mint 60 hivatásos és önkéntes tűzoltó igyekezett eloltani a kétezer négyzetméteren pusztító tüzet, ahol műanyagok, szigetelőanyagok is égtek, amit nehéz oltani. Ambrovics külön hangsúlyozta a tűzoltóegységek szervezett és professzionális munkáját. Utólag kiderült, nem kerültek mérgező anyagok a levegőbe, de elővigyázatosságból, az ilyen komoly tűzeseteknél mindig figyelmeztetik a környékbeli lakosságot, hogy ne tartózkodjanak a szabadban. „Éppen egy tárgyaláson voltam Pozsonyban, amikor értesítettek a tűzről, és hazafelé sietve, már Somorjától láttam a füstöt. Amint megérkeztem, annyit mondtam a kollégáknak, hogy hétfőn reggel nyolckor találkozunk, és folytatjuk a munkát. A kamionoknak áruval megrakva hajnali három órakor el kellett indulniuk. A kollégák vasárnap bejöttek, hogy felvegyék a pénteken a tűz miatt elmaradt rendeléseket. A raktárak nem károsodtak és a gyártás újraszervezésével maradéktalanul teljesíteni tudjuk a megrendeléseket. Szlovákia egyik legnagyobb, legmodernebb péksége ez. Egy tűzeset miatt nem bocsáthatjuk el a szakembereinket. Az egész vezetőség, a tulajdonosok most azon dolgoznak, hogy minél gyorsabban felépítsünk egy ugyanolyan vagy még jobb gyárat, miközben továbbra is folyamatosan el tudjuk látni áruval a megrendelőinket. Ehhez a munkához mindenkire szükségünk van, a 320 dolgozó közül senkit sem tudunk nélkülözni. A kiégett csarnokot egy hónapon belül rendbe hozzuk, kora ősszel beindul a részleges gyártás is, és legkésőbb év végéig helyreáll a rend” – zárta az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?