Kölcsey-konferencia keleten

Mindennapi munkájuk során hasznosítható ismereteket szerezhettek a pedagógusok.NagykaposKölcsey Ferenc születésének 225.

Mindennapi munkájuk során hasznosítható ismereteket szerezhettek a pedagógusok.

Nagykapos

Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója tiszteletére tanári konferenciát rendezett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és társszervezői.

A nagykaposi Református Ifjúsági Központban tartott emlékkonferencián az ország különböző részeiből érkező magyar és történelem szakos alap- és középiskolai tanárok, valamint a magyar művelődéstörténet iránt érdeklődő pedagógusok vettek részt. A Kölcsey-konferencia jó alkalom volt arra, hogy a város jeles, országos rendezvénynek adjon otthont. Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke lapunknak elmondta, a 2013 óta szervezett emlékévek rendezvényeit igyekeznek mindig olyan helyszínekre elvinni, melyek valamilyen módon kapcsolódnak az adott irodalmi, történelmi vagy közéleti személyiség életéhez és munkásságához. A Kölcsey Ferenc Társaság közreműködésével összeállított programban tudományos igényességgel megfogalmazott előadások hangzottak el.

A konferencián előadást tartott Jánosi Zoltán, a Kölcsey Ferenc Társaság elnöke, egyetemi tanár, Takács Péter történész, az MTA doktora, Kántor István filmrendező és Lackfi János költő, író, műfordító is. A Hamar István filmesztéta irodalmi kalauzolásával tartott tanulmányúton a résztvevők ellátogattak Csarodára, Tákosra és Tiszacsécsére, valamint megkoszorúzták Kölcsey Ferenc sírját Szatmárcsekén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?