Kolár Péter igazgató: „Megerősödött a pedagógusokba vetett hitünk”

„Megerősödött a pedagógusokba vetett hitünk” – reagált a szomotori gyűjtésről szóló hírre a Thália Színház igazgatója. Kolár Péter meghatónak és példaértékűnek tartja, hogy éppen azok adakoztak, akik maguk sem bővelkednek anyagi javakban.

„Megerősödött a pedagógusokba vetett hitünk” – reagált a szomotori gyűjtésről szóló hírre a Thália Színház igazgatója. Kolár Péter meghatónak és példaértékűnek tartja, hogy éppen azok adakoztak, akik maguk sem bővelkednek anyagi javakban. „Nem az a lényeg, ki mennyit ad, a gesztust morális szempontból tartom nagyon fontosnak, mert pedagógusaink mostanában mintha kissé pesszimista módon viszonyulnának a nemzeti kultúra ügyéhez” – mondta Kolár, hozzátéve, hogy a tornai nyugdíjas tanítók szintén adományt gyűjtöttek a színháznak. Úgy tűnik, holnapig sikerül összegyűjteni az intézmény gazdasági önállóságának megtartásához szükséges 750 ezer koronát. Eddig mintegy 300 ezer korona gyűlt össze közadakozásból, a többit magánszemélyektől kapja kölcsön a színház. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?