Kiestek, máris felfelé igyekeznek a perbeteiek

Perbete. A végéhez közeledő esztendő felemásra sikeredett a perbetei fociberkekben. A tavaszi idény hajrájában botladozó együttes ugyanis kényszerű búcsút vett a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjától.

Perbete. A végéhez közeledő esztendő felemásra sikeredett a perbetei fociberkekben. A tavaszi idény hajrájában botladozó együttes ugyanis kényszerű búcsút vett a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjától. A kiesést követő hetekben rossz hangulatban, kedvezőtlen előjelekkel várták az alacsonyabb osztályban való szereplés nyitányát a helybeli futballrajongók. „Szétesett a csapatunk. Többen ugyanis köszönés nélkül odébbálltak, mások viszont befejezték aktív pályafutásukat. Valójában nyári felkészülés, edzőmeccsek nélkül vágtunk neki a területi bajnokságnak” – elevenítette fel a nyári helybenjárás időszakát a helybeli futballklub elnöke, Sukola Lambert, aki egy ideig a lemondás gondolatával is kacérkodott. A tisztségviselő végül is úgy határozott, vállalja a kihívást. Felkereste azokat a játékosokat, akik egy-két évvel ezelőtt akasztották szögre a „csukákat”. Arra kérte őket, a közös cél érdekében térjenek vissza a pályára, képviseljék a község színeit az alacsonyabb osztályban is. „A fiúk hallgattak hívó szóra, megértésüknek is köszönhetően rajthoz állhattunk a pontvadászatban. Természetesen sikerült néhány vendégjátékos átigazolásával, ifistáink bevetésével is feltöltenünk, megerősítenünk együttesünket, melyet játékosedzőként a komáromi Daniel Sýkora vezetett csatába. Rajta kívül még Scholtz és Takács (mindkettő Komáromból), ill. a madari Rontó tartozik a légiósok közé. Vereséggel kezdtük, győzelemmel zártuk a pontvadászat első félidejét. Elégedettek vagyunk eredményeinkkel, helyezésünkkel. Eredeti célkitűzésünket, mely a hatodik hely megszerzésére irányult, ugyanis sikerült túlteljesítenünk. Fordulóról fordulóra javult a fiúk teljesítménye. Nagy örömünkre szolgál, hogy a harmadik helyen telelünk” – fogalmazott a rutinos tisztségviselő. Megtudtuk, hazai környezetben 15 pontot szereztek, vendégként csupán a naszvadiak zsákmányoltak pontokat a perbetei pályán. Idegenben viszont háromszor is győztek Daniel Sýkora védencei, akik mindössze három ponttal vannak lemaradva az őszi éllovas szilasháziaktól. „Akadtak bizony problémák is. A betegség miatt kényszerpihenőre szorult első számú kapusunk, Gábor Marcel csak a 11. fordulóban került vissza a kezdőcsapatba. Kollektívánk egységét olykor a munkahelyi elfoglaltságuk miatt hiányzók is megbontották. Az első fordulókban bizony teljesen feleslegesen sokat feleseltek a bírókkal a mieink. Az eredmények javulásával azonban lehiggadtak, összesen 21 sárga és 1 piros lapot (Lengyel) gyűjtöttek be az értékelt időszakban. A legtöbb hibát a védekezésben tapasztaltam, 13 bajnoki összecsapáson 29 gólt kaptunk. A jó helyzetkihasználással viszont elégedettek voltunk: játékosaink 37-szer iratkoztak fel a góllistára. A legeredményesebb játékosunknak 9 találattal Bratko bizonyult, Sýkora és Rontó 7-7 gólt szerzett” – vette górcső alá az együttes őszi produkcióját Sukola Lambert. A sportvezető még azt is közreadta, hogy a téli felkészülés időszakában előbb a területi szövetség teremfocitornájának döntőjében akarnak eredményesen helytállni. A folytatásban pedig elsősorban az erőnlét javítására, a csapaton belüli versenyhelyzet növelésére, illetve a megfelelő anyagi háttér kialakítására összpontosítanak a leginkább. Kedvező előjelnek számít, hogy a képviselők már jóváhagyták a futballnak szánt önkormányzati támogatást. A klubelnök előrejelzése sokat sejtető: „A nyári krízisből szerencsésen kilábaltunk, minimális a listavezető szilasháziak mögötti lemaradásunk. Legnagyobb riválisainkat hazai pályán fogadjuk. Nem titkolom, ha minden a tervek szerint alakul, akkor akár már jövőre is visszafoglalhatjuk helyünket az V. ligában.” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?