KFC-hideg zuhany a végére

Csúfos vereséggel zárták a pontvadászatot a komáromiak a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában. A Duna-partiak szombaton a Púchov fakócsapatától szenvedtek hétgólos vereséget idegenben.

Csúfos vereséggel zárták a pontvadászatot a komáromiak a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában. A Duna-partiak szombaton a Púchov fakócsapatától szenvedtek hétgólos vereséget idegenben. Paradox módon az első ziccert a gyengécske vendégek puskázták el: Bazinský beadását Martin Kapusňák toronymagasan a kapu fölé durrantotta. A vendéglátók több ízben is góllal kecsegtető helyzetbe kerültek, ám hadilábon álltak az irányzékkal. Olykor pedig a vendégek kapusa, Fekete hárított. A 42. percben azonban sikerült egyenlíteniük. Náther szöglete után Marcel Kapusňák öngólt vétett. Fordulás után belelendültek a hazaiak. Pavlovič tizenhárom perc leforgása alatt mesterhármassal örvendeztette meg a hazai szurkolókat. A folytatásban is a Matador játszott nyomasztó fölényben, a fáradni látszó vendégek azonban csak a végjátékban tudták újabb találatokkal padlóra küldeni. A fergeteges hajrában hat perc alatt háromszor rezdült a komáromiak hálója. A KFC Majorka kollektívája ugyan kiharcolta a bentmaradást, ám tavaszi teljesítménye a folytatást illetően nem sok jóval kecsegtet. A véget ért bajnokság téli szünetében alaposan felhígult, kicserélődött a játékoskeret. Menet közben egymásnak adták a kilincset a szakvezetők, négy edző sem volt képes jobb eredményeket elérni a pénzszűkében sok gonddal küzdő, egykor szebb napokat látott klubnál. Egy adminisztratív hiba miatt pontelvonással is sújtotta a „violákat” a bajnokságot irányító szövetség. A tények ismeretében akár azt is mondhatjuk, ilyen körülmények között még az is sikernek számít, hogy megőrizte III. ligás tagságát a KFC. Kész szerencse, hogy a két kiesőnél (Senica, Levice) jóval több és nagyobb problémával szembesültek a tisztségviselők és a futballisták. Közben a színfalak mögött azt (is) rebesgetik, jövőre nem jelentkeznek be a III. ligába a komáromiak. Púchov B–KOMÁRNO 7:0 (1:0). Gólok: Pavlovič (54., 56., 67.), Marcel Kapusňák (öngól – 42.), Jurga (84.), Michálek (85.), Holčík (90.). Játékvezető: Černák, 100 néző. KOMÁRNO: Fekete–Kökényesi, Meleg, Podlucký, Sklenář, Tot, Bazinský, Nagy J., Marcel Kapusňák (70. Ham), Kamendy, Martin Kapusňák. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?