Két széken ül Saranko

Óvár. Ahogy arról már olvasóinknak beszámoltunk, a közép-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó óváriak szurkolóit hidegzuhanyként érte a hír, mely az együttes szponzorának, Saranko Józsefnek a nagykürtösiekhez való távozásáról tudósított.

Óvár. Ahogy arról már olvasóinknak beszámoltunk, a közép-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó óváriak szurkolóit hidegzuhanyként érte a hír, mely az együttes szponzorának, Saranko Józsefnek a nagykürtösiekhez való távozásáról tudósított. A nógrádiak regionális hetilapjában megjelent írásban ugyanakkor másik lehetőségként az óváriak és az egy osztállyal feljebb játszó nagykürtösiek egyesülése is szóba került. Vladár Ervin, az FC Olováry klubelnöke cáfolta a híreszteléseket, szerinte az újságíró félrevezeti a közvéleményt. Valótlanságokat állít. Mi ezúttal a kis létszámú település futballklubjának menedzserétől és szponzorától tudakoltuk, vajon nem készül-e „átlépésre”? „Elöljáróban szeretném leszögezni, nem hagyom cserben az óváriakat. Nekem szívügyem a település futballcsapatának támogatása. Tudni kell, hogy szülőfalum képviselőinek a sikereiért hajlandó vagyok további anyagi áldozatokra. Természetesen menedzserként is számíthatnak szolgálataimra. Szóba sem került a nagykürtösiekkel való egyesülés. Pontosabban az óváriak beolvasztása, a legjobbak átigazolása a járási székhelyen működő Baník együttesébe” – nyilatkozta lapunknak Saranko József. Ezek szerint vaklárma volt az egész... „Nem egészen. Szerintem az újságíró tudomására jutott, hogy a nagykürtösiek is megkerestek, ajánlatot tettek. Bystrianský úr, a Baník Veľký Krtíš elnöke, akihez egyébként jó kapcsolatok fűznek, arra kért, tisztségviselő-ként legyek a segítségükre. Felkérésére igent mondtam. A közeli napokban zajló évzárójukon beválasztanak a vezetőségbe. Ennyi a valóságalapja a híreszteléseknek. A többi már viszont a szerző fantáziájának szüleménye” – vallott színt az érintett. A jelek szerint a jövőben két széken ülve vállal komoly szerepet a közép-szlovákiai focitörténésekben. Nem jelent-e majd ez komoly megterhelést egy vállalkozó számára? „Annyi biztos, hogy nagy kihívás előtt állok. Két helyszín között ingázva kell az anyagi javakat előteremteni. Nem szeretném egyik csapatot sem előnyben részesíteni. Az óvári klubvezetőkkel egyébként azt szeretnénk elérni, hogy a községi önkormányzat az eddiginél sokkal nagyobb mértékben támogassa az utóbbi években kiváló eredményeket produkáló klubot. Az érdektelenség annál is inkább bosszantó, hogy a pontvadászatban a települést képviseli, annak hírnevét öregbíti az együttes. A polgármester asszony azonban a támogatás megnyirbálását szorgalmazza, amivel komoly gondokat okoz a klubvezetésnek. Ha nem javul a helyzet, akkor én is fontolóra veszem, érdemes-e ilyen körülmények között szponzorálni a klubot. Az óváriak két-három évig még biztosan számíthatnak anyagi és erkölcsi támogatásomra. A megoldás kulcsa azonban a helybeli önkormányzat kezében van” – zárta mondandóját az óváriak mecénása. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?