Készül a jubileumra a Mórinca

Két év múlva gálaműsorral szeretné megünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját a nagykéri Mórinca citerazenekar.NagykérKrizsan Attila a kezdetek óta részt vesz a csapat munkájában, és a legutóbbi évek fellépéseiből elsősorban a nagyszerű görögországi fogadtatást emeli ki.

Két év múlva gálaműsorral szeretné megünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját a nagykéri Mórinca citerazenekar.

Nagykér

Krizsan Attila a kezdetek óta részt vesz a csapat munkájában, és a legutóbbi évek fellépéseiből elsősorban a nagyszerű görögországi fogadtatást emeli ki. „Meghatározó élmény volt a citerazenekar tagjai számára, ahogy Görögországban fogadtak bennünket. Művészeti vezetőnk, Szabó József jóvoltából a magyarországi Szőny küldöttségével együtt indulhattunk a fellépésre” – mondta Krizsan Attila. A nagykéri Mórinca eredeti népdalokat ad elő citerafeldolgozásban. A népdalcsokrokat Szabó József válogatja össze. Szabó József a mintegy hetven kilométerre lévő Szőnyből minden vasárnap elutazik az érsekújvári járásbeli Nagykérre, hogy részt vegyen a próbákon. Ő készítette a tizenkét tagú zenekar citeráit is. Bordalok, szerelemdalok és verbunkok szerepelnek a repertoárjukban.

„Idén felléptünk már Magyarországon és a Csemadok helyi szervezeteinek rendezvényein, hamarosan Nyitrán mutatkozunk be egyórás műsorunkkal, majd Szőnyben lépünk fel a szüreti ünnepségen. Különböző tájegységek népdalforrásaiból merítünk, vannak lakodalmas és nótás dalcsokraink, melyeket kedvel a közönség” – mondta Krizsan Attila.

Rövid nyári szünet után ősszel folytatják a heti próbákat. Kisgyerekes édesanyák, édesapák is vannak köztük, de van, aki Nyitrán, Érsekújvárban vagy Pozsonyban dolgozik, a tagok egyike jelenleg Mexikóban tartózkodik, ezért időnként rendkívül nehéz összehangolni a próbákat.

Nagykéren sikeresen működő éneklőcsoport és tánccsoport is van. Akadnak olyan tagjai is a citerazenekarnak, akik egyúttal a táncegyüttes tagjai is. Fő támogatójuk a Nagykéri önkormányzat és a Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség helyi szervezete.

A csapat hangulatos műsorokkal gazdagítja a már hagyományos év eleji táncházi vigadalmat, és a helyi kulturális rendezvények elmaradhatatlan szereplője.

Nagykéren nagy a tétje annak, hogy fennmaradjanak a magyar hagyományőrző csoportok. Száraz László, a Csemadok helyi szervezetének elnöke elmondta, rendezvényeik célja népszerűsíteni a magyar népdalokat, nótákat és feleleveníteni a népszokásokat.

Legközelebb a vágfüzesi Fűzfa éneklőcsoportot mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?