Kerékpárút lehet Galánta és Tallós közt

GalántaOktóber harmadikáig lehet szavazni a Galántai Helyi Akciócsoport és Polgári Társulás projektjére, amelynek keretében kerékpárutat jelölnének ki Galánta és Tallós között.A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE-SPP) alapítványa idén ötödik alkalommal hirdeti meg az Együtt (SPPoločne) pályázato

Galánta

Október harmadikáig lehet szavazni a Galántai Helyi Akciócsoport és Polgári Társulás projektjére, amelynek keretében kerékpárutat jelölnének ki Galánta és Tallós között.

A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE-SPP) alapítványa idén ötödik alkalommal hirdeti meg az Együtt (SPPoločne) pályázatot. Az első négy évben már 160 kezdeményezést több mint egymillió euróval támogattak. Idén 200 ezer eurót osztanak szét azok között a tervek között, amelyek a legtöbb szavazatot kapják. A projekteket július közepéig regisztrálhatták, 240 kezdeményezést választottak ki a szakértők, köztük a galántait. „A Galántai járásban nincs kijelölt kerékpárútvonal. A „Saganomániának” nevezett kezdeményezések egyre több embert vonzanak. Az emberek a szabadidejükben szívesen kerékpároznak és kirándulnak a környéken, ahol rengeteg kulturális és természeti csodát láthatnak. A Galántai Helyi Akciócsoport kijelölné az első kerékpárútvonalat Galánta, Taksony, Hidaskürt és Tallós között” – olvasható a helyi akciócsoport projektjének leírásában. Az út során több műemléket is meg lehet tekinteni: a neogótikus kastélyt Galántán, a taksonyi tájházat, a tallósi kastélyt és parkot, a tallósi vízimalmot. 5794 euró támogatást igényelne az akciócsoport a projekt kivitelezésére. A tervekre a kezdeményezés hivatalos oldalán október 3-ig lehet szavazni. A szavazók között egy wellnesshétvégét sorsolnak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?