Iskoláinkban továbbra is nagy a térkép- és taneszközhiány

Nemrégiben Párkányban tartották meg a szlovákiai magyar alap- és középiskolák földrajzversenyének országos döntőjét. A rendezvény egyben a tantárgy minőségi és módszertani követelményeit, a földrajzoktatás anyagi és tárgyi körülményeit, a tanulók térképismeretének és tudásszintjének változásait is górcső alá vette.

Az immár hatodszor megrendezett verseny egyik célja visszaadni a földrajznak mint tantárgynak a rangját, továbbá, hogy a szakmai fejlődés és tapasztalatcsere lépést tartson az oktatási rendszer változásaival, s mindazokkal a geopolitikai, szociológiai, regionális, etnikai változásokkal is, amelyek a legújabb térképeken már tényként szerepelnek.

„Még az 1994 és 1998 közti mečiari diktatúra idején – amikor magyar nyelvű tantárgyversenyeket egyáltalán nem tartottak – felismertük a földrajztanítás óriási lemaradását, főleg kisebbség-specifikus szempontból. Ennek lényegében két oka volt: a hazai pedagógiai karokon majdan magyarul oktató földrajztanárokat évtizedekig nem képeztek, ezért ez a tantárgy amolyan mellékes órának számított. Tisztelet a kivételeknek, de szinte bárki taníthatta, s ez meglátszott a tanulók felkészültségén, az átadott tudásanyag minőségén is. A másik ok az, hogy földrajzosainknak nem volt szakmai fóruma és megmérettetése, miként a diákoknak sem. Nem beszélve arról, hogy – mint azt Krammer Ildikó párkányi kollégám tavaly felmérte – a diákok földrajzi ismeretei elképesztőek, a térkép- és helyismeret minimális, többségüket pedig nem is érdekli a geográfia. Ez a verseny tehát ebben is segít. Manapság a régiók és a történelmi tájegységek szerepe egészségesen felértékelődik, s ezzel párhuzamosan a földrajzi tudás nélkülözhetetlenné válik a történelem, az irodalom, de a biológia, matematika stb. oktatásában is. Az idei versenyen a Kárpát-medence vízrajzára, s főleg a Duna mentére fókuszálva kellett a feladatokat megoldani. A tesztkérdéseket úgy állítottuk össze, hogy a versenyzők összefüggésekben gondolkodjanak: irodalmi, politikai, néprajzi, ökológiai, történelmi vonatkozású támpontokból kellett következtetniük. Fontos eleme a döntőnek a vaktérkép berajzolása is, ez az egyik legbiztosabb módja a térképismeret felmérésének” – mondja Dávid Mihály.

„Addig nem lehet a földrajzot élő, vonzó tantárgyként oktatni, amíg ósdi, elavult, s az utóbbi évek változásait egyáltalán nem tükröző térképekkel, taneszközökkel folynak az órák. Modellek is kellenek, szemléltető eszközök, például arra, hogyan működik egy tűzhányó, miként zajlik le egy vulkánkitörés. Az igényesebb tanárok már eddig is Magyarországon szerezték be az atlaszokat, taneszközöket, miután rengeteg kilincseléssel, kalapozással biztosították a beszerzéshez szükséges anyagiakat. Gyakran a saját gyűjteményükből áldoztak a célra, netán maguk fabrikáltak szemléltető eszközt” – jellemzi a helyzetet Szabó Andrea, a verseny másik szervezője. Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, az országos verseny szellemi atyja hozzáteszi, hogy éppen most tárgyal a pozsonyi magyar nagykövetséggel, mert szeretnének aktuális és nívós atlaszokat, falitérképeket beszerezni a szlovákiai magyar iskoláknak.

Az iskolákban hiába tudatosítják, hogy a földrajz interdiszciplináris tantárgy, és önmagában még akkor sem tárgyalható államhatárok közé szorítva, ha az oktatás tárgyi feltételei eléggé siralmasak. Van olyan iskola, ahol ha egyszerre tartanak földrajzórát, az egyik osztályból a másikba küldik át a falitérképet, hogy legalább tíz percig a másik osztály is használni tudja. Az is előfordul, hogy átépítés, külön épületbe költözés miatt a szlovák tagozaton maradt az összes földrajzi segédeszköz, s van olyan hely is, ahol fénymásolják a térképeket.

Az összkép ennél azért árnyaltabb. Pék László szerint a regionális és helyi vonatkozású térképek, monográfiák zömmel már elérhetőek, s részletes, gazdag, pontos anyagot kínálnak. Pályázatokon keresztül ugyancsak térképekhez lehet jutni. Fontos megemlíteni Horváth Irén zselízi földrajztanár véleményét is: ő leginkább az atlaszok kivitelezését, a kötés, a borítás időtállóságát marasztalta el, rendkívül gyorsan szakadnak, kopnak el a mai iskolai térképgyűjtemények, éppen ezért alig szállíthatók, forgathatók. Elgondolkodtató, hogy létezik magyar nyelvű, nálunk kiadott atlasz is, 49 koronába kerül és egy erre szakosodott kiadó nyomtatta évekig, ám mivel a magyar tanintézmények nem rendeltek belőle elegendő példányt, most már nem nyomtatják újra.