Indul a rendőrség „Advent”-akciója

közúti ellenőrzés

Advent elnevezéssel közlekedésbiztonsági akciót indít a rendőrség csütörtöktől (december 1.). Az akció december végéig tart. Elsősorban a járművezetők, a rolleresek és a kerékpárosok alkoholfogyasztását, valamint a közlekedési szabályok betartását fogják ellenőrizni. Azt is figyelni fogják, hogy a gyalogosok betartják-e a közlekedési szabályokat – tájékoztatott Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„Minden csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap azokra a helyekre fognak összpontosítani a rendőrök, ahol sok ember van, például a bárokra, a kocsmákra és a diszkókra. Főleg a közlekedésben résztvevők alkoholfogyasztását fogják ellenőrizni” – magyarázta Bárdyová.

A karácsonyi ünnepek alatt, vagyis december 24. és 26. között, valamint december 31-én is több rendőr és vasúti rendőr lesz szolgálatban. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy közlekedjenek óvatosan és figyeljenek oda egymásra. „Lassítsunk, és ne csak az utakon, hogy az ünnepi időszakot békében, a családunkkal együtt tölthessük” – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?