Ifjú tehetség kiállítása a Léda Galériában

Párkány/EsztergomKilenc éve nyílt meg a párkányi Ady Endre Alapiskola Léda Galériája, mely becsempészi a művészetet a gyerekek közvetlen életterébe.„A művészet minden ága komoly gondolatok, üzenetek átadására képes.

Párkány/Esztergom

Kilenc éve nyílt meg a párkányi Ady Endre Alapiskola Léda Galériája, mely becsempészi a művészetet a gyerekek közvetlen életterébe.

„A művészet minden ága komoly gondolatok, üzenetek átadására képes. Segítségével finomítható az ember személyisége, befolyásolható esztétikai érzéke, lélektani és kulturális fejlődése. Ezért fontos, hogy részévé váljon a gyerekek életének. A képzőművészet olyan érzéseket is képes közvetíteni, amelyeket szavakkal nem tudunk kifejezni. Ezért hoztuk létre a Léda Galériát, ahol zömében környékbeli képzőművészek és fiatal, ígéretes alkotók munkáit állítjuk ki” – mondta Fodor Zsuzsanna igazgató.

Somody Panni, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium diákja csupán 16 éves, de határozott vonalvezetésű, karakteres alkotásai érett személyiségről árulkodnak. Brassai Gabriella vezetésével kilencéves korától rendszeresen rajzol. „Ő szerettette meg velem a rajzolást, és ismertetett meg a különféle, izgalmas technikákkal. Leginkább pasztellel szeretek alkotni, mert csodás színekkel dolgozhatom, és lendületet ad. Rajzolásnál a színek mellett a természetes vonalvezetést és a kihívásokat szeretem” – fogalmazott Panni, aki szeptembertől a Budai Rajziskola szabadiskolájában Kemény Péter irányításával akt- és portrékészítést tanul.

A Léda Galériában pasztellkrétával készített alkotásai mellett akrill-, olaj-, grafit- és akvarellképei láthatók. A tizenhat éves alkotónak több csoportos és két egyéni (Esztergomban és Szentendrén) kiállítása volt. „Sok időt töltök a műteremben, mert az adottság és a tehetség befektetett munka nélkül nem kamatozik. A tanulás és a rajzolás mellett igyekszem időt szakítani a szertornára is. Egyelőre ez a három dolog tölti ki az életemet” – nyilatkozta lapunknak.

Somody Panni kiállítása május végéig 8 és 14 óra között tekinthető meg a párkányi magyar iskola galériájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?