Háromszáz munkahely a dél-komáromi ipari parkban

Autóipari szakmunkásokat toboroz az elektromos buszokat gyártó kínai BYD cég.Dél-Komárom/Észak-KomáromMegnyitotta első európai termelőüzemét a dél-komáromi ipari parkban a világ legjelentősebb, elektromos buszokat gyártó vállalata, a kínai BYD.A 66 ezer négyzetméter alapterületű üzemben évente 400 j

Autóipari szakmunkásokat toboroz az elektromos buszokat gyártó kínai BYD cég.

Dél-Komárom/

Észak-Komárom

Megnyitotta első európai termelőüzemét a dél-komáromi ipari parkban a világ legjelentősebb, elektromos buszokat gyártó vállalata, a kínai BYD.

A 66 ezer négyzetméter alapterületű üzemben évente 400 jármű előállítását tervezik, és mintegy 300 személynek adnának munkát. A 6,2 milliárd forint (20 millió euró) értékű beruházáshoz a magyar kormány 925 millió forint (3 millió euró) vissza nem térítendő támogatást adott. Az átadóünnepségen Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Dél-Komáromban készülő buszokat Európa nagyvárosaiban fogják használni. A helyi és távolsági buszok mellett később targoncákat és könnyű haszongépjárműveket is gyártanak majd.

Az új üzembe még folyik a munkaerő-toborzás. Ida Janíkovától, a Komáromi Regionális Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal szakelőadójától megtudtuk, az autóiparban gyakorlatot szerzett, szakképzett munkaerőt keresnek: autószerelőt, autóvillanyszerelőt, karosszérialakatost, autófényezőt. Az érdeklődők a [email protected] e-mail- címre küldhetik el életrajzukat, de leadhatják személyesen is a gyár portáján vagy a komáromi munkahivatalban Ida Janíkovánál.

Kérdésünkre, hogy hány szlovákiai munkavállaló dolgozik jelenleg a dél-komáromi ipari parkban, a szakelőadó elmondta, csak azokról tud, akik az általuk szervezett munkaerő-toborzásokra jelentkeztek és így találtak munkát. 2015-ben 312, 2016-ban 105, idén április 7-ig 30 új munkaszerződést kötöttek, ám ezek közül a munkavállalók közül nem mindegyik a dél-komáromi ipari parkban helyezkedett el, hanem Nagyigmándon, Tatabányán vagy éppen Oroszlányban. (mti, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?